Nem tudom, hogy a való életben is keresztül ment-e az 52 éves Ben Stiller az életközepi válságon, viszont legújabb filmjében a Brad’s statusban hitelesen alakítja egy negyvenes évei végén járó, őszülő férfi lelki tusáját.

Közhelynek számító igazság, hogy anyagias világban élünk. Gondolkodásunk, céljaink, vágyaink között az elsők között találjuk a pénzt. 

Gyermek koromban nem értettem, hogyan lehetett képes értelmes, munkájában szorgalmas, gyermekeit felelősen nevelő ember igent mondani az antiszemitizmus ideológiájára. Hogyan hunyhattak szemet, vagy értettek egyet keresztény, templombajáró emberek azzal, mikor a zsidók jogait kezdték nyirbálni, majd gettókba kényszerítették őket, végül koncentrációs táborokba küldték őket, többségüket megölni. Nem éltem abban a korban, nem voltam részese annak a propagandának, mely éveken, évtizedeken keresztül mosta át az emberek agyát, szívét, lelkiismeretét. Ma, több évtized távolságából már tisztábban látunk. Egyértelmű bűnként, történelmünk sötét foltjaként tekintünk a XX. század harmincas-negyvenes éveire. 

Életem egyik nagy filmélménye Huszárik Zoltán 1971-ben készített filmje, a Szinbád. Még filmesztétika órán néztük meg a főiskolán. Egy haldokló öregúr, akit Latinovics Zoltán játszik a filmben visszatekint életére, s közben harcol az elmúlással szemben. Kapaszkodik az élet kis örömeibe, így az étkezés is szentté válik számára. A film legismertebb jelenete, mikor a főhős majdnem tíz percen keresztül eszik Vendelin éttermében. Krúdy Gyula - a regény írója - is híres volt arról, hogy nagyon szeretett enni. Óbudán van egy kisvendéglő, mely kedvenc helye volt. (Én is többször jártam már ott: ma is jól főznek.)

Hálás vagyok, hogy életem során egyetlen napot sem kellett az utcán vagy hajléktalan szállón élnem. Mindez inkább kiváltság, mint magamnak tulajdonított érdem. Szüleim gondoskodtak felőlem, tanulhattam, munkát találhattam, családot alapíthattam: mindez kegyelem.

A fél világ focilázban él, az emberek figyelme ezekben a napokban Oroszországra irányul, ahol zajlanak a 21. labdarúgó világbajnokság mérkőzései.

Virágvasárnap amibivalens ünnep. Jelen van benne az öröm, az ujjongás, ahogyan Jézus bevonul szamárháton Jeruzsálembe. Ugyanakkor ott van a szomorúság, a nagypéntek árnyéka vetül erre az ünnepre. Ezen a napon fontos az ünnep mindkét mozzanatát megragadni. Virágvasárnap helye van az ujjongásnak, Jézus dicséretének, magasztalásának. Az Ő nevének felemelésének, nyilvános megvallásának.

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy Jézus miért sírt virágvasárnapon, s hogy ezek a könnyek ma is ott vannak-e szemeiben, ha a világot szemléli?

Be kell valljam, nem igazán tartoznak kedvenceim közé a zenés filmek. Életszerűtlennek találom, hogy egy-egy jelenetben a szereplők egyszercsak dalra fakadnak. Az életben sem szoktuk párbeszédeinkben énekekkel kifejezni gondolatainkat, érzéseinket. 

“És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.” Ézs 61,4

Szeretjük a sportokat nemcsak gyakorolni, hanem nézni is. Az emberiség történelmével egyidős a szurkolás. Szeretünk azonosulni egy versenyzővel, egy csapattal, a hősies küzdelem pedig minden korban elismerésre méltónak számított. Valószínű mindannyian tapasztaltuk már, hogy megemelkedik az adrenalin szintünk, mikor kedvenc csapatunk gólt lő, vagy egy magyar versenyző megnyeri az olimpiát.