Virágvasárnap amibivalens ünnep. Jelen van benne az öröm, az ujjongás, ahogyan Jézus bevonul szamárháton Jeruzsálembe. Ugyanakkor ott van a szomorúság, a nagypéntek árnyéka vetül erre az ünnepre. Ezen a napon fontos az ünnep mindkét mozzanatát megragadni. Virágvasárnap helye van az ujjongásnak, Jézus dicséretének, magasztalásának. Az Ő nevének felemelésének, nyilvános megvallásának.

Arra a kérdésre keressük a választ, hogy Jézus miért sírt virágvasárnapon, s hogy ezek a könnyek ma is ott vannak-e szemeiben, ha a világot szemléli?

Be kell valljam, nem igazán tartoznak kedvenceim közé a zenés filmek. Életszerűtlennek találom, hogy egy-egy jelenetben a szereplők egyszercsak dalra fakadnak. Az életben sem szoktuk párbeszédeinkben énekekkel kifejezni gondolatainkat, érzéseinket. 

“És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.” Ézs 61,4

Szeretjük a sportokat nemcsak gyakorolni, hanem nézni is. Az emberiség történelmével egyidős a szurkolás. Szeretünk azonosulni egy versenyzővel, egy csapattal, a hősies küzdelem pedig minden korban elismerésre méltónak számított. Valószínű mindannyian tapasztaltuk már, hogy megemelkedik az adrenalin szintünk, mikor kedvenc csapatunk gólt lő, vagy egy magyar versenyző megnyeri az olimpiát. 

A reformáció 500. évfordulója kapcsán jelentette meg a Prudex-Harmat kiadó közösen Luther Márton 147. zsoltárhoz írt kommentárját. A könyvecskét 1531-ben írta a reformátor Hans Lösernek, Szászország örökös marsalljának ajánlva.

„A kor folyam, mely visz vagy elmerít, úszója és nem vezére az egyén.” – mondja Lucifer Az ember tragédiájában. És valóban, a Sátán cinikus módon akarja elhitetni a világgal, még a keresztényekkel is, hogy nincs mit tenni, sodródunk. A Biblia is ismeri ezt a hazugságot és Isten válasza az, hogy nem kötelező úszni az árral, lehet vele szembe is menni.

Egy népszerű dicsőítő ének, amely angolból lett magyarra fordítva ezzel a felszólítással indul: „Nézd ott fenn, ki van a kereszten…”. 

Luther Márton 1517. október 31-én tette nyilvánossá 95 tételből álló nyilatkozatát, mely gyújtópontjává lett a reformációnak, és elindította az egyház megtisztulását is. Ez a nyilatkozat a következő tétellel kezdődik: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: "Térjetek meg!" - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (,).”

Sok ateistától hallom, hogy nem léteznek csodák, pedig csak ki kellene nyitnunk a szemünket, s észrevennénk a világ tele van csodával. Az élet jelenségeit megszoktuk, mert gyakran találkozunk velük, de attól még – ha egyszer megpróbálunk elgondolkozni ezeken a jelenségeken – rá kell jönnünk arra, hogy hatalmas csoda rejlik a háttérben.

Ezt a kérdést teszi fel a XII. században keletkezett első latinbetűs magyar nyelvű szövegemlékünk, a Halotti beszéd. De tényleg csak por és homou vogymuk? Vagy van személyiségünknek olyan része (lélek, szellem), mely túlmutat e mulandó létezésen? Ez a nagy kérdés, mert ez határozza meg, mennyire vagyunk értékesek.