Ezekben a nehéz napokban, amikor az egész világot a félelem, a kétségbeesés jellemzi, mikor az emberek szíve tele van kérdésekkel, akkor nagy kérdés, hogyan reagáljunk erre hívő emberek.

„Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem böjtölnek? Jézus ezt mondta nekik: Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak. Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás tovább szakítja a ruhát, és még nagyobb lesz a szakadás. Újbort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is tönkremegy; hanem újbort új tömlőbe töltenek, és akkor mindkettő megmarad.”

Bevallom őszintén, hogy én azt gondoltam, hogy a világ egyik legunalmasabb emberei a statisztikusok. Olyan munkát végeznek, ami számokból, diagramokból áll, aminek sok értelme nincs az életünk szempontjából. Aztán azt is gondoltam, hogy a statisztikákat mindenki úgy értelmezi, formálja, ahogyan neki tetszik. A számokból azt olvas ki az ember, amit csak akar. De tévedtem! Hans Rosling könyvét olvasva kezdem megszeretni ezt a tudományágat és kezdem meglátni annak hasznát.

"Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!" Zsolt 60,3

1945 óta sok minden megváltozott a világban. Eljutottunk a Holdra, politikai rendszerek jöttek, aztán mentek, a mindennapjaink részévé váltak a kütyük: számítógépek, mobil telefonok, tabeletek. A világháború után kevesebb mint két és fél milliárdnyian éltek a bolygónkon, ma ez a szám 7,7 milliárdnál jár. Megháromszorozódott tehát a populáció a földön.

Ezzel a cikkel emlékezem Bindes Ferenc, római katolikus atyára, lelki testvéremre, aki a közelmúltban érkezett meg a mennyei hazába. Még 1999-ben készítettem vele ezt az interjút.

Miközben ezeket a sorokat írom, Dél-Amerikában kilencezer helyen lángol az esőerdő, de a világ más pontjain is hasonló a helyzet. Egyes kutatók szerint az összeomlás szélére került a trópusi ökoszisztéma. Nemcsak a föld tüdejeként emlegetett fák milliói hamvadnak el, hanem azok a pótolhatatlan növény és állatfajok, amik ott élnek. Felbecsülhetetlen a veszteség. És itt nem dollármilliárdokról van szó, sokkal többről, ami pénzben felbecsülhetetlen.

Léteznek divatos kifejezések, amiket egy időre felkapnak emberek és használják ha kell, ha nem. Ilyen szó lett a mai magyar közéletben a normalitás. Elhangzik politikusok, újságírók, de egyházi vezetők szájából is.

Az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép csapdába került a Vörös tengernél. Egyik oldalról a fáraó seregei közeledtek, a másik oldalról pedig a széles és mély víz állta útjukat. Harapófogóba kerültek, melyből emberileg nem volt kimenekedés. Nagy félelem fogta el őket, érthető módon. Megadhatták volna magukat, de az a biztos halálukat jelentette volna, vagy megpróbálkozhattak volna a harccal, mely ugyancsak hasonló eredményt hozott volna.

Van egy régi ifjúsági ének melynek egyik sora úgy hangzik, hogy „Nincs oly sötét, nagy vihar, mit le nem csendesít.” Elméletben talán tudjuk is ezt az igazságot, de amikor nehéz helyzetbe kerülünk, akkor könnyen utat engedünk a kétségbeesésnek, a félelemnek.