(0 szavazat)

Feszültség a jelen szenvedései és az eljövendő dicsőség között

A Római levél az egyháztörténelem során több fontos helyzetben jelentett útmutatót az őszinte keresők számára. Augustinus és Martin Luther is ez által jutottak valódi hitre, értettek meg alapvető hitigazságokat. Pál apostolnak ez az írása sok tévtanítást leplezett le, és tett helyre ezáltal közösségeket. Hiszem, hogy ma is ugyanilyen erővel szólnak ezek a szavak hozzánk XXI. századi emberekhez.

Tanulmányozott igeszakaszunk rendkívül sok témát érint, erről a tizenkét versről könyveket lehetne írni, de mivel ezt jelenlegi keretünk nem engedi meg, ezért csak néhány lényeges és aktuális kérdést szeretnék felvetni a textus alapján.

A mai világ egyik jellemzője, hogy az emberek nem képesek türelmesen várni. Mindent itt és most szeretnének elérni, megtapasztalni, élvezni, még a következményekkel sem törődve. „Élj a mának, ragadd meg a napot!” – korunk divatos jelmondata, amely felelőtlenné, felszínessé teszi kultúránkat. Sajnos ez a gondolkodás megjelent köztünk keresztények között is. A siker evangélium gazdag, egészséges, szenvedések nélküli életet ígér az istenfélőknek, pedig ezt a Biblia nem mondta nekünk. A valóság az, hogy a hívő ember életében is történnek csalódások, betegségek. Vannak testvérek, akik nagy nyomorúságok, szegénységek között élik le egész életüket. Az ilyen helyzetben lévőknek nagyon nehéz megmagyarázni Isten igazságosságát. A szenvedés léte mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Filozófusok, teológusok gyártottak elméleteket, foglaltak állást a theodicai-vita kapcsán. Hogyan lehetséges tökéletlenség, fájdalom, gyász, szegénység, katasztrófa, ha Isten jó? 

Szakaszunk is a „jelen szenvedései”-vel indít. Figyelemreméltó, hogy Pál nem magyarázza a szenvedések okát. A 8,35-39 szakasza sejteti számunkra, hogy milyen nehézségeket, fájdalmakat, kisértéseket kellett átélniük a római hívőknek. A teremtett világ hiábavalóság (a mataiosz görög kifejezés – nemcsak hiábavalóságot, hanem csődöt is jelent) alá vettetett és ameddig nem történik meg a teljes megváltás, ameddig a jelenvaló világkorszak véget nem ér és fel nem váltja azt az új ég és új föld, addig a teremtett világ sóhajtozik és vajúdik. A római levél és Pál teológiája több üdvtörténeti szakaszt (kairosz) különböztet meg egymástól. Nekünk, hívő embereknek is ezen szempontok alapján kell értelmeznünk történelmünket és körülményeinket. A halál uralkodott Ádámtól Mózesig (5,14), majd Mózestől Krisztusig a törvény időszaka volt (5,20), a jelenlegi időben amely Krisztus feltámadásától a világvégi feltámadásig tart a kegyelem szava szól minden embernek. De ez a korszak nem a végső, nem ez a végcélja a történelemnek, hanem ez is csak egy átmeneti idő, melyben várjuk az eljövendő dicsőséget.

Az elmúlt időszakban számtalan szenvedést kellett látnunk közvetlen és távolabbi környezetünkben. Terrortámadások, természeti katasztrófák: árvízek, földrengések, szökőár. Tízezrek haltak meg, és milliók váltak hajléktalanná. Hiába a felhalmozott tudás, modern technika, nem sikerült legyőznünk a veszélyeket, ma is ki vagyunk szolgáltatva a természet kaotikus erőinek. Isten Igéje nem ígér a jelenlegi világkorszakban teljes megoldást, azt viszont kijelenti, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukat szolgálja, még a szenvedések, az üldözések, a nyomorúságok is. Jézus Krisztus ezekben a körülményekben is képes megtartani népét, mert reménységünk nem e világra szól, hanem az eljövendőre, amikor testünk is megváltásra jut, amikor a föld megszabadul az átok alól (vö 1Móz 3,17), többé nem hajt „tövist” és „bogáncskórót”. Abban a világban nem lesz többé fájdalom, sem gyász, sem halál, sem jajkiáltás. Maga Isten lesz velünk, Aki letöröl majd szemünkről minden könnyet (Jel 21,3-4). Isten elhatározta, hogy újjáteremt mindent, nem ezt a világot szeretné megjavítani, tökéletessé tenni, (hogy miért, nem tudjuk, Isten így döntött, talán azért, mert lehetetlenség megváltoztatni) e világkorszak célja menteni a menthetőt. Kierkegaard egzisztencialista teológus és filozófus írta a következő példázatot:

„Egy színházban történt, hogy tűz ütött ki a kulisszák mögött. Kijött a mókamester, hogy ezt a publikummal közölje. Tréfának tartották és tapsolni kezdtek: a mókamester megismételte; az emberek még jobban hahotáztak. Azt hiszem, a világ is így fog elpusztulni, okos emberek nagy hahotája közepette, akik azt fogják hinni, hogy mindez csak vicc.”

A világ tűzben ég, megfékezni, eloltani a tűzet már képtelenség, márcsak a mentés maradt. Sajnos sokan nem hiszik el ezt az igazságot és viccnek, mesének tartják a Biblia üzenetét. A teremtett világban az idő előrehaladtával egyre fokozódik a várakozás, a vajúdás ideje egyre elviselhetetlenebb, a szakadék a mely a jelenvaló szenvedések és az eljövendő dicsőség között tátong egyre nagyobb feszültséget eredményez. Érzékeljük ezt a feszültséget mi, mai keresztények, vagy a jelenvaló világban reménykedünk csak? „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.” (1Kor 15,19) – írja Pál a korintusi levélben. Szemeink előtt van-e még igazi célunk, örömünk? A sóhajtozás és a vajúdás képével jelzi Pál, hogy a „szülés” ideje már közel van, „aminek hamarosan meg kell történnie” (Jel 1,1), mert az „idő közel van” (Jel 1,3). Ma még közelebb, mint bármikor a történelem során. Folyamatos és egyre sürgetőbb várakozásban kell tehát élnünk, nem szabad ezt a tényt szem elől vesztenünk.

Pál két dolgot sorol fel, akik, amelyek a jelenben szenvednek és várnak a végső beteljesülésre. Az egyik a teremtett világ (ktiszisz), a másik azok, akik a Lélek első zsengéjét kapták. Mit értsünk a teremtett világ alatt, amely sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, vagyis azt a dicsőséget, amely látható lesz (apokalupszténai) majd rajtunk? Vannak, akik a hitetlen embereket értik ez alatt a kifejezés alatt. Augusztinusz is megjegyezte az ige kapcsán: „Ez a fejezet homályos, mert nem elég világos, mit nevez az apostol creatura-nak.” A ktiszisz jelentheti a teremtés tettét, az egyéni teremtményt és az egész teremtett világot is. Meggyőződésem, hogy Pál nem a hitetlen emberekről beszél, ezzel ellentmondana az Újszövetség más kijelentése, amely az emberiség lázadó voltáról szól (pl: Jn 3,19-20), itt az anyagi világ kerül megszemélyesítésre, amely az ember bűnének következtében vettetett a hiábavalóság alá, nem pedig önszántából, akaratából, saját döntése alapján. Ez a kijelentés is azt bizonyítja, hogy itt nem az emberekről beszél Pál, mivel az emberek felelősek saját romlandóságuk miatt. Hogy ki vetette alá a világot a hiábavalóságnak, szintén megoszlanak a vélemények. Több magyarázó Ádámra gondol, de ebben az alávetettségben előkerül a reménység is, amely Istenre kell, hogy utaljon. Isten átkozta el a földet Ádám bűne miatt, de ott a reménység, hogy ettől az átoktól az idők végén meg fog szabadulni. Az emberiség helyreállításával a teremtett világ is helyreállításra kerül majd. Itt is látunk egy kontrasztott a romlandóság szolgasága és a dicsőséges szabadság között, ez a kép ismét a jelen és a jövő közötti feszültséget szemlélteti számunkra. 

„Mi magunk is is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”

Amíg e testben élünk, addig folyamatos feszültségben élünk, mint megváltottak mégis mint akiknek üdvössége a reménységre szól. Most üldözések, nyomorúságok, éhezések, szorongattatások, veszedelem, fegyverek, kisértések, támadások (8,35-39) között kell élnünk, de egyszer nekünk ajándékoz majd Atya mindent (8,32). Épp ez a feszültség, amely a jelen rövid ideig tartó, pillanatnyi szenvedései és az eljövendő dicsőség között található eredményezi a hívő emberben az egyre nagyobb vágyakozást a menny után, Jézus Krisztus után. Ha itt a földön, ebben a mulandó, hiábavalóság alá vetett világban teljesülne minden kivánságunk és álmunk, akkor nem keresnénk odaszántan, teljes erőbedobással, mindent félretéve Isten országát és az Ő igazságát.

Meg kell tanulnunk, hogy üdvösségünk reménységre szól, amit jelenleg még nem látunk. A hit éppen ezt jelenti, reménykedni a jövő teljességében, amit most még nem láthatunk, de egyszer nyilvánvalóvá lesz számunkra. A hit hősei is csak távolról látták és üdvözölték az igéreteket, amelyek nem teljesültek be rajtuk evilágoi élertükben (Zsid 11,13), hazát kerestek, jobb után vágyakoztak, egy mennyei után (Zsid 11,16). Nagyszerű definíciót ad a Zsidókhoz írt levél a hitről: A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1) Remélt dolgokban és nem a tapasztalatokban bízunk, nem a láthatókra, hanem a nem látható dolgokra nézünk. Aki így tud hinni az nem szégyenül meg, az nem csalódik, mert nem a folyamatosan változó és kiszámíthatatlan körülményekhez kötődik hite, hanem az eljövendő telességhez. Állhatatosságra (hüpomonész), kitartásra, türelemre, hűségre van tehát szükségünk (8,25). A Zsidókhoz írt levél is erről az erényről szól: „Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még egy igen-igen kevés idő és aki eljövendő eljön és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál nem gyönyörködik benne a lelkem.” (Zsid 10,36-38)

Van-e benned állhatatosság, akkor is, mikor támadások érnek, mikor próbák között van az életed, amikor betegségek, fájdalmak gyötörnek, amikor csalódások érnek, mikor összetörnek álmaid? Képes vagy olyankor is az előtted lévő dicsőségre nézni, túllátva a jelen szenvedésein?

Isten azonban ígéretet tesz arra, hogy nem hagy minket egyedül az erőtlenségeinkben. Valószínű képtelek is lennénk megállni magunk erejéből, bármennyire is hisszük, hogy erősek vagyunk hitünkben. Esendőek vagyunk, maga Pál is bizonyságot tett róla a második korintusi levél 11. fejezetében. „Ki erőtelen, hogy vele együtt ne volnék én is erőtelen?” (2Kor 11,29) Isten Lelke segít a gyengeségünkben. Ha nem lenne folyamatosan mellettünk, ha nem esedezne kimondhatatlan fohászkodással értünk, már régen elvesztünk volna a nagy támadások közepette. Isten szerint jár közbe értünk, tudja mire van szükségünk. Fontos, hogy mi is folyamatosan könyörögjünk az Atyához, de tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül az élet nagy harcában. Ha képtelen is vagyok arra, hogy olyan dolgot kérjek és olyan módon imádkozzak, ahogy kell, akkor is van, aki közbenjárjon értem, helyettem a mennyei trón előtt. A Lélek a garancia arra, hogy semmi sem választhat el minket Isten szeretetétől (8,39). 

Ezért jut el Pál adáig, hogy ki tudja mondani, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van. Éppen a nehézségek, a reménység formálja jellemünket és tesz bennünket hasonlóvá Fia képéhez. „Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1,4)

A 29-30 versek eleve elrendelést sejtetnének, de valószínű, hogy Pál nem dogmatikai szempontok alapján beszél az isteni kiválasztásról, elrendelésről, megigazításról, megdicsőitésről, inkább abban az értelemben, hogy megváltás folyamatában Isten cselekedete a döntő, és éppen ez jelenthet biztonságot azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.

Megjelent: 249 alkalommal

Blog

  • Bemerítés Vácon
    Bemerítés Vácon Március 26-án ismét megmozdult a víz Vácon, a baptista imaházban. Két fiatal tett bizonyságot megtéréséről a szépszámú gyülekezet előtt.
  • Lelkipásztor beiktatás Szokolyán
    Lelkipásztor beiktatás Szokolyán Az elmúlt év júniusában búcsúztatta el a Szokolyai Baptista Gyülekezet valamint a Vác-Püspökszilágyi körzet lelkipásztorát és ifjúsági pásztorát, Floch Gábort.…

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

26jún.
2017. 06. 26. - 2017. 06. 30.
Mosolyhét
4aug.
2017. 08. 04. - 2017. 08. 06.
MABAVIT
7aug.
2017. 08. 07. - 2017. 08. 11.
Gyermekhét Szokolyán