(0 szavazat)

Jézus földi életének utolsó szakaszában mondta el ezt a példázatot, amit mindhárom szinoptikus evangélium megörökített számunkra (Mt 21,33-46; Mk 12,1-12; Lk 20,9-19). Megváltónk tudatosan készült a szenvedésére és halálára. Többször kijelentette tanítványainak is, hogy mi fog történni vele, amit azonban ők nem értettek.

Miután bevonultak virágvasárnap Jeruzsálembe, nyíltan vállalta a konfliktust a zsidó vallási vezetőkkel, tanításának központi gondolata az utolsó idő (eszkatológia) lett. Ennek a példázatnak a középpontjában is Jézus Krisztus (mint a gazda fia, Mk-nál a „szeretett fia”) halála és annak magyarázata áll. Akkor még csak terv volt ez a gonosz gyilkosság, de Urunk már előre látta, és tudta annak okát is. A példázattal feltárja a zsidó főpapok szívének szándékát, és egyben önvizsgálatra készteti őket. Akkor még lett volna lehetőségük, hogy megtérjenek ebből a gonoszságból, de nem tették meg. Sőt Lukács elmondása szerint a hallgatók egyenesen védekeztek, és így kiáltottak fel a példázat elhangzása után: „Szó sem lehet róla!” – vagyis, ilyen velünk nem történhet meg. Pedig a főpapok és írástudók már akkor „rá akarták vetni kezüket.” (Lk 20,19)

A példázat kiinduló képanyagát az Ézs 5,1-7-ben található allegóriából veszi. Ott Ézsaiás Izraelt, mint Isten szőlőskertjét látja. Amit maga az Úr plántált és munkált szakértelemmel és gondoskodással. „Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett!” (Ézs 5,2) Nem hozott jó gyümölcsöt: „törvényesség” helyett „önkényesség”, „igazság” helyett „kiáltó gazság” lett. Ézsaiásnál az Úr kijelenti, hogy Ő mindent megtett annak érdekében, hogy a föld jó termést hozzon, de az elvadult. A prófécia parallel ítélettel zárul: „lerombolom kerítését, hogy legeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják!”. Vagyis Isten kijelenti, hogy megvonja oltalmát Izraeltől. 

Megváltónk tudatosan veszi ezt a képanyagot és dolgozza át üzenetének megfogalmazására. Minden hallgató előtt nyílvánvaló volt ugyanis, hogy az ézsaiási utalással Izraelről és annak sorsáról beszél Jézus. Annyira egyértelmű a párhuzam, hogy Mk és Mt leírásában még azt is átveszi az allegóriából, hogy a szőlősgazda őrtornyot épített és borsajtót készített szőlőjében. Bár a kép erősen allegórikus, ezeket a képeket (őrtorony, borsajtó) mégsem lehet és kell üzenetté formálni.

„A példázatban felvázolt helyzet sem ismeretlen: A Genezáret-tó környékén sok olyan birtok létezett, amelynek gazdája nem zsidó volt. Ezek a tulajdonosok zsidó bérlőknek adták ki a földjüket, azután hazautaztak. A bérleti díjat általában terményben kellett a bérlőnek befizetniük (ill. a munkabért terményben kapták meg a munkások). A szőlőültetéshez szorosan hozzátartoztak a vadak (és tolvajok) elleni kőkerítés emelése, a szürethez szükséges borsajtó elkészítése és az őrtorony megépítése.”

Ézsaiás nem beszél a szőlőmunkásokról. Jézus viszont egy másik példázatában is beszél róluk (A szőlőmunkások: Mt 20,1-16) Máté fontosnak tartotta, hogy ne csupán egy emberről, beszéljen, aki szőlőt ültetett, hanem egy „gazdáról” (görögül: oikodeszpotész). Ezzel jobban érzékelteti a tulajdon és a rendelkezés jogát, valamint azt, hogy milyen a viszony a felek között. Izraelben mindenkinek tudnia kellett, hogy semmi sem az övé, mindent Istentől kapott. Az Újszövetség ezt a sáfárság fogalmával érzékelteti. Mindannyian sáfárok vagyunk, nincs semmi magán tulajdonunk, amink van az, mind az Istentől való és ezért az Övé, az Ő rendelkezésére kell bocsátanunk. A példázat itt kezd üzenetté válni a mai emberek és keresztények számára is. Nekünk is fontos tudatosítanunk a tényt, hogy semmi sem a mienk, mindent csak sáfárságra kaptunk, és egyszer mindennel el kell majd számolnunk. Úgy az időnkkel, pénzükkel, tehetségünkkel, adottságainkkal, munkánkkal, kapcsolatainkkal…

A gazdák nem mi vagyunk, hanem az egész világ Ura és Teremtője. Igaz ez a hívőkre és a nem hívőkre egyaránt. Az az ember is Istentől kapta az életét, amelyik ezt nem akarja vagy nem tudja elfogadni, és az az ember is majd Isten előtt fog elszámolni, mit kezdett életével, akár hisz ebben, akár nem. A világ hamis értékrendje a birtoklásra épül. „Az vagy, amid van” – gondolják sokan. Ezért képesek átgázolni is egymáson az emberek azért, hogy nekik több jusson. A jobb és kényelmes élet csábítása, amit a reklámok is gerjesztenek bennünk, arra bátroít bennünket, hogy adjunk fel minden meggyőződsét, hitet csak azért, hogy elérjük célunkat. De ördögi ez a cél! Felismerjük? Hány és hány hívő életén is látom, hogy a mammon oltárán áldoz. A nagyobb ház, a karrier, az új autó lesz a cél. Képes lesz érte minden áldozatot meghozni: másodállás, adócsalás, feketemunka… És persze meg is tudják ideológizálni: „Nem járhatok már gyalog”, „Biztosítani szeretném a jövőt a gyermekeimnek”… Zimányi József testvértől hallottam egy elgondolkodtató történetet. Egy kis faluban szolgált Józsi bácsi és egy ember nem akarta elengedni vasárnapi iskolába a gyermekét, mert neki tanulnia kell, hogy jövője legyen. Józsi bácsi persze nem értette, hiszen a reményteljes jövő nem a tanulásban van elsősorban, hanem az Úrral való közösségben. Néhány hónap múlva ez az ember felakasztotta magát. Józsi bácsi szomorúan mondta ki a tanulságot: „Így biztosította a gyermeke jövőjét.” 

Miközben magunknak próbálunk gyűjteni, elfeledkezünk „Gazdánkról”. Nem marad idő közösségre, imádságra, Biblia olvasásra, istentiszteletre járásra, vagy arra, hogy elcsodálkozzunk a teremtett világ csodáin. Marad a tévé bűvőlete, és büszkék leszünk arra, hogy „elértünk már valamit”. Büszkén dicsekszünk diplománkkal, munkahelyünkkel, előléptetésünkkel… mondjuk, megdolgoztunk érte. De ördögi úton járunk. Szőlőmunkásként, sáfárként birtokba vettük, kisajátítottuk Isten szőlőskertjét. 

Hány és hány ember válik ma is gonosz szőlőművessé? Néha talán áldozatot hoz, és elmegy egy istentiszteletre fáradtan és közönyösen. Alig várja, hogy vége legyen az alkalomnak, hogy tovább gyűjtsön magának, tovább folytassa kedvteléseit. A szolgálattól menekül, mint valami ragálytól, és talán még mondja is: „Azért vannak fizetett munkások.” Milyen szomorú ez a lelkiállapot. Mennyire becsapta az ilyen embert a saját gonosz szíve, a világ szellemisége, maga a Sátán, lelkének ellensége. 

A példázatban Jézus elmondja, hogy a „Gazda” hosszú időre idegenbe távozott. Ez utalhat a paruzzia-várásra. Isten népének mindig készen kell lennie, hiszen nem tudja, mikor jön el a Világ Ura, mikor fogja számonkérni rajta, hogyan élte életét. A Mt 24,50-ben Jézus másik példázatában mondja, hogy „abban az órában, amelyben nem is gondolja, megjön a szolgának az ura”. A hosszú idő utal arra, hogy mennyire kegyelmes a világhoz az Isten, milyen sok időt ad arra, hogy megtérjen bűneiből, gonoszságaiból. Itt ebben a példázatban is Isten kegyelme nyílvánul meg azáltal, hogy több alkalommal is próbálkozik, hogy észre térítse népét. 

A Mt-nál kétszer küld a „Gazda” szolgákat a munkásokhoz, hogy átvegyék a termést, Lk-nál három szolgát küldött egymás után, Mk-nál kettőt egymás után, majd harmadjára több szolgát. Az üzenet azonban világos. Isten sok lehetőséget adott arra, hogy az emberek megtérjenek, de az emberek ezeket a lehetőségeket nem használták ki. Több kommentár is foglalkozik azzal, hogy megpróbálja beazonosítani, hogy kik lehettek azok a „szolgák”, akiket a munkások megvertek, meggyaláztak, megsebesítettek, vagy megöltek. A bibliaolvasóknak és prédikátoroknak is eszükbe juthatnak azok a hithősök, akiket nem becsültek meg a zsidók az Ószövetségben. Megemlíthetnénk Zakariást, Jójáda pap fiát (2Krón 24,20-21), vagy Jeremiást.

A példázatban megfigyelhető egyfajta fokozás a munkások gonoszságának felsorolásában. És így működik a bűn az ember életében, egyre jobban birtokba veszi a szívet és egyre nagyobb gonoszságokat tesz, egyre kisebb lelkiismeret furdalással. Erről az egy gondolatról is megérne egy egész prédikációt tartani. Egy ember minél több időt tölt a sötétségben, annál kevésbé érzi annak súlyát. Megszokja ezt az állapotot, természetessé válik számára. Lehet egy kicsi bűnnel indul, akkor nagy harcokkal a szívben, később egyre nagyobb és egyre jelentősebbekkel. A bűnözőknél, vagy a függőségben szenvedőknél is meg lehet figyelni ezt a folyamatot. Ezért figyelmeztet minket az Ige, hogy a bűnt minnél gyorsabban rendezni kell az életünkben, mielőtt még teljesen eluralkodna felettünk.

A példázat és a gonoszság csúcspontja az, amikor a gazda „szeretett fiát” küldi el a munkásokhoz. Itt minőségi ugrásról is szó van. Nem egy szolgát küld, hanem a fiát! „Utoljára” küldi, ami kifejezi a végső elszántságot, azt, hogy a fiú után már nem tud küldeni mást. A Zsidókhozt írt levél is így kezdődik: „Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk…”. (Zsid 1,1-2) Egy kicsit meggondolatlannak tűnik a példázatbeli gazda, azok után amit tettek a szolgákkal a munkások. A példázat arról beszél, hogy valami miatt nagyon fontos a gazda számára a szőlő. A Biblia egésze arról beszél, hogy Istennek fontos az ember, kész érte mindent megtenni, minden áldozatot meghozni. „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülőtt fiát adta…” (Jn 3,16). A példázatból ugyan nem, de a Szentírásból egyértelműen kiderül, miért küldi el az Atya a fiút egy ilyen gonosz világba. 

A példázatbeli atya azért is naívnak tűnik, mert úgy gondolja, „A fiamat meg fogják becsülni”. A valóságban természetesen az Atya jól tudta, mikor elküldte a Fiút a világba, hogy Őt majd el fogják utasítani és meg fogják ölni. Már évszázados próféciák is szóltak erről a gonosztettről. A képanyagban a munkások számára egyértelmű, hogy a gazda fia jött el, addig a valóságban a zsidók nem ismerték fel Jézusról, csak kevesen, hogy Ő valóban Isten Fia (Mt 14,33). A példázat nem beszél ennek a halálnak a tudatos vállalásáról, áldozat jellegéről, a megváltásról. A parabola az ember felelősségére akarja felhívni a figyelmet, arra, hogy mit is tettek: „megfogták, kidobták a szőlőn kívülre és megölték.” A szőlőn kívül történt gyilkosság utal arra, hogy Jézust valóban a városon kívül feszítették keresztre. 

A legmegdöbbentőbb a példázatban a munkások motívációja: „öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége”. Történészek szerint ez egy reális vágy lehetett a munkások szívében. Azt gondolhatták, hogy azért jön a fiú, mert a gazda már meghalt. És ha megölik a fiút, akkor már nem marad örökös és akkor a korabeli szokásjog alapján, valóban az övék lesz a birtokjog. Természetesen ez a valóságban, túl a képanyagon nem valósulhat meg. A világ Szőlősgazdája sohasem hal meg, a birtok sohasem lesz másé. A példázat cinikus egy kicsit és hüperbólikus, kifejezve azt az értelmetlen tervet, amit ezek a munkások kitaláltak. De sajnos így gondolkodik a mai ember. Nem kell Isten, nem akarjuk, hogy beleszóljon életünkbe, időnkbe, hogy hogyan költsük el a pénzünket… Szó szerint kidobják, megölik Isten Fiát életükben. És azt gondolják, hogy így szabadok lehetnek, nem pedig szolgák. De épp ezáltal válnak igazi szolgálvá, egy másik úr rabszolgáljává. Ez az úr nem türelmes, szerető, aki a fiát is kész feláldozni értünk, hanem a hazugság atyja, aki embergyilkos volt kezdettől fogva (Jn 8,44). 

A kérdés adja magát: „Mit tesz a szőlő ura a munkásokkal?” Mt-nál maguk a hallgatók mondják ki az ítéletet, Lk-nál és Mk-nál Jézus: „Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében.” (Mt 21,41) Ezzel a zsidók saját magukra mondják ki az ítéletet. Isten új népet keres magának, akik megadják a termést a maga idejében. Ez a cselekedet nyilvánvalóvá tette a munkások gonoszságát. A végső ítélet alapja is az lesz, hogyan viszonyultak az emberek Isten Fiához. Mindazok, akik meghódoltak Ő előtte, akik befogadták a szívükbe, akik átadták Neki életük irányítását, azok örök életet kapnak. Akik viszont elutasították Őt, akik elvetették, kivetették Őt az életükből, nem akarták átadni Neki a birtokjogot, a használatai jogot, azok mind elvesznek. A példázat által jobban megérthetjük Jézus ismert mondását: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.” (Mt 16,25)

Így lett Jézus sarokkővé, akit az építők elvetettek. Aki ezt a követ elvetette, arra ráesik és összezúzza. Jézus Krisztus élete, áldozata ítélet lesz azok számára, akik nem térnek meg a gonoszságukból, viszont élet lesz azoknak, akik befogadták Őt a szívükbe. Isten ítélete összhangban van az Ószövetségi Szentírással, ezért idézi itt Jézus a Zsolt 118,22-23-at.

A példázat elsősorban a zsidókhoz szólt, főleg a főpapokhoz. Elsődleges üzenete az, hogy Isten elveti Izraelt gonoszsága, kemény szívűsége miatt és egy új népet hív el magának. De nekünk keresztényeknek is fontos üzenetetet hordoz, az Úr mitőlünk is elveszi az örökséget, ha nem jól sáfárkodunk vele. Fontos tudnunk, hogy nem a magunkéi vagyunk (1Kor 6,19), egyszer meg fogunk állni mindannyian Krisztus ítélőszéke előtt és kiderül, hogyan sáfárkodtunk életünkkel. 

Kedves Olvasó! Szeretnélek bátorítani arra, hogy vizsgáld meg szívedet, pontosabban engedd, hogy Isten megvizsgálja szívedet: vajon nem te is gonosz szőlőmunkás vagy, aki kisajátítod magadnak életedet, javaidat, nem törődve az Igazi Gazdával?

Pál apostol szavaival zárom írásom: „(Jézus Krisztus) azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15)

Megjelent: 222 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. április 05., szerda 09:19

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

22okt.
2017. 10. 22. 10:00 - 11:30
Istentisztelet
25okt.
2017. 10. 25. 18:00 - 19:00
Bibliaóra
27okt.
2017. 10. 27. 18:00 - 21:00
Ifi klub
29okt.
2017. 10. 29. 10:00 - 11:30
Istentisztelet