(0 szavazat)

Október 23-án feleségemmel ellátogattunk a Magyar Természettudományi Múzeum Múmiavilág című időszaki kiállítására. A bemutatón öt kontinens, 28 ember és 10 állat fennmaradt holtteste tekinthető meg.

Hallottak napja közeledtével különös aktualitása volt a múzeum látogatásnak. Morbid érzés régen élt emberek maradványait szemlélni. Elgondolkodtató, hogy ezek a személyek ugyanúgy szerettek, harcoltak, éreztek, gondolkodtak, mint mi. Valószínű egyikük sem sejtette, hogy néhány száz, vagy ezer év múltán egy közép-európai múzeumban fogják maradványaikat bemutatni. Eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer - valamikor a XXX. században, - az én testemet is egy kiállító teremben nézegeti majd egy csomó ember.

A kiállítás külön érdekessége, hogy nemcsak egyiptomi, hanem amerikai, afrikai, ausztrál, sőt európai múmiákat is bemutat. Vannak természetes és mesterséges folyamatok révén mumifikálódott tetemek.

A legdöbbenetesebb holttestek számomra a magyar múmiák voltak. Valószínű azért, mert sokkal közelebb éreztem magam hozzájuk. Mindannyiuknak külön története van. Egy váci édesanya például újszülött gyermekével mumifikálódott, azok után, hogy belehalt a szülésbe, s halott magzatát már a halála után vették ki testéből. Egy apácát (Sándor Terézia) pedig szív nélkül temették el a váci Fehérek templomában, közel 200 évvel ezelőtt. Kiderült, hogy halála után azért távolították el a szívét, mert féltek attól, ha tetszhalott lenne, akkor a kriptában ébredne fel, és az szörnyű lenne számára.

Két tanulság maradt meg bennem a látogatás után. Az egyik, hogy minden idők emberét foglalkoztatta a kérdés, hogy mi lesz vele a halál után. Furcsa elképzelésük volt az ókori egyiptomiaknak, akik azt gondolták, hogy meg kell őrizni az elhunyt testét, hogy szelleme felismerhesse a túlvilágról, mert csak így lesz lehetősége az örök életre. Ha a test megsemmisül, akkor az ember is elveszik vele együtt. Milyen jó tudni, nekünk hívő keresztényeknek, hogy létezik halál utáni élet, és nem kell mumifikálni testünket ahhoz, hogy a mennybe kerüljünk, csupán meg kell térni és hinni, a Megváltó Jézus Krisztusban (Jn 3,16). Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, és akik benne hisznek, ha meghalnak is, örökké élni fognak. (Jn 11,25)

A másik tanulság számomra az volt, hogy a régen élt emberek sokkal többet foglalkoztak az elmúlással, a halottaikkal, mint ma. Egy olyan világban élünk, ahol a civilizáció következtében az átlagos életkor meghosszabbodott, az emberek hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az élet mulandó. „Mert minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké.” (1Pt 1,24.) – fogalmaz költőien a Szentírás.

A halottainkkal sem foglalkozunk annyit, mint őseink. Döbbenetes számomra, hogy ma egyre divatosabb, hogy gyorsan, költségtakarékos módon elhamvasztják családtagjaikat az emberek, aztán szétszórják hamvaikat, s ezzel le is tudták kötelezettségeiket. A halál gondolata száműzve lett életünkből, ezért élnek sokan oly felelőtlenül, lelkükkel nem törődve.

Érdemes tehát ellátogatni a Múmiavilág kiállításra, s egy pillanatra elgondolkodni életünkről, halálunkról, Istenről és az örökkévalóságról.

Megjelent: 668 alkalommal Utoljára frissítve: szombat, 01 április 2017 07:29

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2018. június 17-én délután teljesen megtelt a váci baptista imaház, ahol bemerítést tartott a helyi gyülekezet. Hét megtért keresztény tett…
  • Elég legyen! Legyen elég!
    Elég legyen! Legyen elég! Február 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Baptista Gyülekezet 25+ konferenciáját. Az idei találkozó témája a megelégedés volt.…

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő események

Események nem találhatóak