csütörtök, 15 augusztus 2019 08:39

Az Úr nem feledkezik el rólunk

Különleges istentiszteletre gyűltek össze a hívek és érdeklődők augusztus 11-én Szokolyán. Ezen a délelöttön volt a gyermektábor záróalkalma, valamint egy ikerpár bemerítésére is sor került.

A táborban negyven gyermek vett részt. A hét témája a szavak nélküli könyv volt. Az istentiszteleten a táborozók beszámoltak a tanultakról, elénekelték énekeiket.

Az ünnepi alkalmat Merényi Zoltán, a gyülekezet volt lelkipásztora vezette. Igehirdetésében a bemerítkezőkhöz és a résztvevőkhöz is szólva elmondta, hogy egyedül Isten az, aki tökéletesen hűséges. Benne sohasem csalódunk, Ő nem feledkezik el rólunk, még akkor sem, amikor mi elfeledkezünk róla. Ézsaiás könyvének 51. fejezetében olvashatjuk, hogy az Úr a tenyerébe véste be nevünket, így a most bemerítkezők, Szebedy Veronika és Bodza nevét is. A fehér ruhások bizonyságtételükben elmondták, hogy bár keresztény családban nőttek fel, sokat hallottak édesanyjuktól Jézus Krisztusról, de mégis távol kerültek Tőle.

Szüleik elváltak, majd elszakadtak régi közösségüktől. Egy váci angol táborba kaptak meghívást a lányok, ahol megtapasztalták a fiatalok befogadó szeretetét. Elkezdtek járni az ifjúsági órákra, majd a tanítások és beszélgetések hatására hit ébredt a szívükben. Verőcére költöztek és elkezdtek bekapcsolódni a szokolyai gyülekezetbe. Reményünk szerint az Úr tovább folytatja majd a jó munkát, amit ebben a családban elkezdett.

A bemerítést követően a lelkipásztor felhívást intézett a jelenlévőkhöz, ha van valaki, aki szeretné élete legfontosabb döntését meghozni, ne halogassa. Több gyermek és felnőtt is felemelte a kezét a hívásra és imádkoztak kegyelemért. Imádkozunk azért, hogy ne csak egy fellángolás legyen ez életükben.

Kategória: Blog
szombat, 21 október 2017 08:06

125 éves a Szokolyai Baptista Gyülekezet

Október 14-15-én ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Szokolyai Baptista Gyülekezet. 

Kategória: Blog
hétfő, 14 augusztus 2017 08:25

Sikeres gyermekhét Szokolyán

Idei gyermekhetünket augusztus 7-13 között szerveztük imházunkban és közösségi házunkban. Körülbelül negyven gyermek vett részt a programokon.

Kategória: Blog
vasárnap, 30 július 2017 18:03

Az ember teremtése

Kicsoda az ember? Mi a feladata a világban? Igehirdetés a Szokolyai Baptista Gyülekezetben 2017. július 30-án. A Szokolyai és a Váci Baptista Gyülekezet közös alkalmán. Igét hirdet: Merényi Zoltán lelkipásztor. Igehely: 1Móz 2,4-17.

csütörtök, 16 március 2017 18:07

Lelkipásztor beiktatás Szokolyán

Az elmúlt év júniusában búcsúztatta el a Szokolyai Baptista Gyülekezet valamint a Vác-Püspökszilágyi körzet lelkipásztorát és ifjúsági pásztorát, Floch Gábort. Az eltelt több mint félév sok imádkozással telt, melynek eredményeként idén januárban újból a kis börzsönyi faluba költözhetett egy baptista lelkipásztor, Merényi Zoltán személyében.

Kategória: Blog

Keresés az oldalon

Blog

  • Két bemerítés két hét alatt
    Két bemerítés két hét alatt A járványügyi helyzet miatt nagy dilemmában volt gyülekezetünk vezetősége, hogyan tudnánk biztonságosan megszervezni ősszel a bemerítést. Tízen készültek arra, hogy…
  • Érzelmi hullámvasúton
    Érzelmi hullámvasúton Egy szeptember végi vasárnap emléke Vannak az ember életében napok, amiket nem feled, és amik meghatározóak maradnak. Én is átéltem…
  • Gyülekezeti csendeshétvége Gyula-Városerdőn
    Gyülekezeti csendeshétvége Gyula-Városerdőn A járványhelyzet miatt az idei, Szilvásváradra tervezett táborunkat le kellett mondanunk, de kerestük a lehetőséget arra, ha rövidebb időre is,…

MBE hírei

2021. december 06.

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak