(0 szavazat)

A mozi és az autó egyidős találmányok az emberiség történelmében. Együtt fejlődtek és lettek világszerte népszerűvé. Nem csoda hát, hogy a filmek gyakori szereplői a gépjárművek. Sokat nem is kellett gondolkodnom, hogy eszembe jusson néhány klasszikusnak mondható alkotás.

Ki ne látta volna a kis Volkswagen bogár, Herbie történeteit, a Kicsi kocsi kalandjait. Vagy említhetném Luc Besson Taxijának négy fejezetét, melyet 1998 és 2007 között forgattak a franciák Samy Naceri főszereplésével. Itt egy Peugeot 406-os száguld gyakran több mint 200 km/óra felett. A televíziós csatornák szinte minden hónapban ismétlik, és nem lehet megunni az akciódús és egyben humoros jeleneteket. A 80-as évek nagy kultuszsorozata volt David Hasselhoff főszereplésével a beszélő autó, KITT története, a Knight Rider.

Ma talán ciki, ha valaki ezt a sorozatot nézi, de a rendszerváltás környékén alig volt olyan fiatal, aki ne rajongott volna érte. Az amerikaiak 90 epizódot készítettek az emberi jogokért és az igazságosságért harcoló, szívtipró magánnyomozó, Michael és leghűségesebb társa, az intelligens Pontiac kalandjaiból. A felsorolásból nem hagyható ki az 1981-es Ágyúgolyó futam, melyben Burt Reynolds együtt szerepelt Roger Moore-ral és Jackie Chan-nel. Egy illegális autóversenyen a résztvevőknek keresztül kell száguldaniuk az Egyesült Államokon, közben sok vicces kalandban lesz részük. A film folytatásai már nem lettek sikeresek.

Megemlítem még A szállító című trilógiát Jason Statham főszereplésével, melynek szellemi atyja ugyancsak Luc Besson volt. Állítólag újabb három folytatása lesz még a történetnek. Jelenleg is vetítik az egyik kereskedelmi csatornán a mozifilm ötletén alapuló sorozatot, melynek egyik főszereplője Osvárt Andrea.

Az autók népszerűségét jelzi, hogy nemcsak akciófilmekben, vagy vígjátékokban kapnak főszerepet, hanem rajzfilmeken is. A Walt Disney Pixar Stúdiója eddig két mesét alkotott Villám McQueen kalandjairól, a Verdákban. A film főszereplője egy fiatal versenyautó, aki kissé fennhordja az orrát. Egy baleset következtében egy kis vidéki településen reked, ahol új barátokra talál és alázatot tanul. Mulatságos és egyben tanulságos, nemcsak gyermekeknek. A legmeghökkentőbb mozik, melyben autók szerepelnek a képregényekből készült Transformers filmek. Már három rész is készült a sci-fiből. A történetben a jó és a rossz alakváltó robotok, az Autobotok harcolnak az Álcákkal. A tét pedig nem más, mint az univerzum jövője.

De hogy egy keresztény filmről is írjak, melyben fontos szerepet játszanak az autók, akkor egy 2003-as amerikai drámát, a Lendkerék című alkotást ajánlom megtekintésre. A film egy autókereskedő életéről szól, aki tisztességtelenül vezeti használtautó kereskedését. Egy napon azonban megtér, megváltozik élete és a munkához való hozzáállása. Ezek után kicsit részletesebben egy szóljunk a tavalyi év egyik sikerfilmjéről, a Rush-ról.

Hajsza a győzelemért

Már hónapok óta vártam ezt a mozit, mivel nagy forma 1 rajongó vagyok. Az 2013-as futamok alatt a kommentátorok többször emlegették ezt a filmet, s hogy a szakmai körök is milyen rajongással fogadták. A film a 70-es évekbe visz vissza bennünket, mikor még nem Vettel, vagy Hamilton, de mégcsak nem is Schumacher volt a sztár a pályákon, hanem Niki Lauda és James Hunt. Akkoriban még nem voltak olyan biztonságosak a pályák, sem az autók, így gyakoriak voltak a tragikus balesetek. Az autóversenyzők az életüket is kockáztatták, mikor beültek egy csúcsteljesítményű gépjárműbe. A történet a két versenyző párharcát mutatja be, mely már a 70-es évek elején elkezdődött a Forma 3-ban, és az 1976-os Grad Prix sorozatban teljesedett ki. A két pilóta két teljesen különböző karakter, két külön világ, de mégis ugyanaz a cél élteti mindkettőt, a győzni akarás. Hunt, a bohém angol falja a nőket, élvezi az életet, folyamatosan konfliktusokba kerül az emberekkel, Lauda pedig egy precíz osztrák, aki visszafogott, kissé nyers, talán unalmas is. A film jól bemutatja ezt a két karaktert és Daniel Brühl (Niki Lauda) valamint Chris Hemsworth (James Hunt) rendkívül hitelesen játssza a szerepét. A 76-os világbajnokság esélyese az előző évi bajnok, Niki Lauda volt. Az első kilenc versenyen 35 pontos előnyt szerzett vetélytársával szemben. Ekkor következett a nürburgringi futam, ahol rossz időjárási körülmények nehezítették a versenyt. Lauda túl korán cserélte le esőgumijait szárazra, ami miatt autója megpördült egy kanyarban, falnak csapódott, majd kigyulladt, egy másik versenyző pedig bele is rohant. Az osztrák pilóta egy percig volt a lángoló jármű fogságában, mire sikerült kiszabadítaniuk. Kómába esett, teste súlyos égési sérüléseket szenvedett. Egy hónapig a kórházból követte a világbajnokság eseményeit. Fájdalmas műtétek sorozatával sikerült ismét talpra állítani. A baleset után hat héttel az olasz nagydíjon ismét beült Ferrarijába, ahol negyedik lett. A bajnoki cím sorsa az utolsó futamon, Japánban dőlt el. Az eső itt is, mint Németországban esett. Néhány körrel a rajt után Lauda kiszállt a versenyből, így Hunt lett a világbajnok. A film tanulsága, a küzdeni akarás. Hogy fel lehet állni egy tragikus baleset után is, újra lehet kezdeni az életet, nem szabad feladni a harcot. A másik tanulság Hunt és Lauda kapcsolata, akik bár ellenfelek, akik néha ki nem állhatják egymást, jól odamondogatnak egymásnak, de megtanulják kölcsönösen tisztelni a másikat.

Látvány: 10/10 Üzenet: 10/7

Megjelent: 503 alkalommal

Kapcsolódó elemek

Média

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

29ápr.
2018. 04. 29. 10:00 - 11:30
Szolgálat Sopronban