(0 szavazat)

Az 1963-ban készült film Ingmar Bergman filmtrilógiájának (Tükör által homályosan, Úrvacsora, Hetedik pecsét) talán legjobban sikerült darabja. Hangulata a megszokott bergmani világot idézi, nyomasztó, sötét, melankólikus. Mély teológiai és filozófiai kérdéseket feszeget.

Egy közép-svédországi kis falucska lelkésze súlyos lelki válságon megy keresztül. A gyülekezetében az üres padok jobb napokra emlékeztetnek. Az istentiszletelen alig néhányan ülnek, ők is inkább megszokásból, unalomból. A kilenc résztvevőközül csak öten vesznek úrvacsorát. A szertartást a lassúság, ridegség, rutinszerűség és fáradtság jellemzi. Még az orgonista is hol újságot olvas, hol az óráját nézegeti. 

Tomas Ericson lelkész (Gunnar Björnstrand) négy éve él özvegyen, felesége halált nem tudja feldolgozni, de próbálja hivatását végezni, miközben egyre nehezebben tudja titkolni belső vívódását. Szolgálata csupán szerep, amit titkolt szerelme Märta (Ingrid Thulin) tökéletesen felismer. Éppen ezért Tomas igyekszik ellökni magától az őszinte asszonyt.

A gyülekezetének egyik tagja súlyos lelki depresszióval küzd. A félelme banálisnak mondható. Egy hírben arról értesült, hogy a kínaiak is rendelkezhetnek atomfegyverrel. Jonas, a halász (Max von Sydow) és felesége az istentisztelet után beszélgetést kér a lelkészétől. Tomas végighallgatva a problémát ennyit mond:

„Tehetetlennek érzem magam, nem tudom, mit mondjak.”

Súlyos mondat ez a hivatásos lelkigondozótól. Tomas hazaküldi őket, de kéri, hogy még az esti szolgálata előtt jöjjön vissza Jonas beszélgetni. A lelkész influenzával küszködik, de nem pihenhet, a szolgálatokat el kell végezi, még akkor is, ha kicsi az érdeklődés. (Ebbe valóban bele lehet fáradni.)

Miközben Jonast várja, Isten csendjéről gondolkodik a lelkész. Märta, látva vívódását ismét felajánlja szerelmét, és kimondja, hogy őt nem zavarja Isten hallgatása, mert szerinte sohasem szólt semmit. Szerinte felesleges ez a szenvedés, inkább szeretni kellene.

Märta átnyújt egy hosszú levelet Tomasnak, melyben nagyon őszintén kitárja szívét a lelkész előtt. 

Az asszony keze súlyosan ekcémás volt, és kérte, hogy a lelkész imádkozzon érte, de az nem tudta megtenni. Ekkor jött rá arra, hogy Tomas hite csupa csalás, ámítás, önbecsapás. Ahogy egyre jobban megismerte a férfit feltűnt számára Tomas furcsa közönye Jézus Krisztus iránt.

Ebben a zavart, leleplezett állapotában jelenik meg újra Jonas.  Hirtelen kilép addigi szerepéből és őszintén elmondja, hogy neki is kétségei vannak. De megnyugtatóbb az ember számára, ha nem hisz Isten létezésében. Akkor a halál csupán a vég, az élet kioltása, amelyet nem követ kárhozat. Ha nem létezik Isten, akkor a szenvedés kérdése sem lesz többé probléma. 

Jonas bizonyára nem erre a lelkigondozásra számított. Ő bizonyosságra vágyott, ami visszaadhatná számára a reményt az élet értelmére, de az ellenkezőjét kapja. Otthagyja a lelkészt és öngyilkos lesz a folyóparton. 

Ez az esemény csak mégjobban megerősíti a lelkész döntését, hogy valamiképpen ki kell törnie ebből a helyzetből. 

A film zárójelenetében azonban ismét visszatér szerepéhez. A szomszéd falu templomjában üres padok mellett kezdi meg a megszokott szertartást. Tovább folytatja belső harcát, útkeresését, abban a reményben, hogy egyszer valódi hitre lel, meghallja Isten valóságos hangját. Talán tud ő is úgy hinni egyszer, mint a naív templomszolga, aki rögtönzött prédikációt tart az istentisztelet előtt a sekrestyében Krisztus szenvedéséről.

A film mestermű. Kimondja azokat a kétségeket, félelmeket, amikkel sok hívő ember is küzd, de nem mer róla beszélni. Bergman egy olyan kereszténységet tár a nézők elé, amelyik meghasonlott önmagával, kiüresedett, amelyben igazán senki sem hisz, a benne levők sem. Sajnos ez a tükör néha valós képet mutat. Persze vannak hiteles személyek, vannak, akik valódi válaszokat tudnak adni a mai kor emberének, sajnos Bergman velük nem találkozott.

A film írója és rendezője így vallott filmjéről: 

„Azt hiszem, csak egy művem van, amit igazán szeretek, és ez az Úrvacsora. Az egyetlen, amiről azt gondolom, hogy elkezdtem itt és befejeztem ott, és minden végig a kezem alá dolgozott. Minden pont úgy van, ahogy én elterveztem: minden egyes másodperc.” (John Simon: Ingmar Bergman Directs. Harcourt Brace Jovanovich, New York, 1972, p. 17.) A protestáns lelkész gyermekeként felnövő Bergman saját kétségeit vitte bele filmjeibe. Önéletrajzi írásában így írt istenkereséséről és annak kudarcairól: „Egész tudatos életemben küszködtem Istenhez fűződő fájdalmas és örömtelen viszonyommal. Hit és hitetlenség, bűn, büntetés, kegyelem és kárhozat számomra megkerülhetetlen realitások voltak. Imáim bűzlöttek a szorongástól, az esedezéstől, az átkozódástól, a haláltól, a bizakodástól, a csömörtől és a kétségbeeséstől: Isten szólt, Isten hallgatott, ne taszíts el Színed elől.” (Laterna Magica, Európa Könyvkiadó, 1988, 203. oldal)

Bergman egy heideggeri világot tár elénk: Helyzetünk „se nem ateizmus, se nem teizmus, hanem egy olyan világ, amelyből Isten hiányzik. A világ éjszakája van most… Isten visszavonult, és a Nap lenyugszik a horizonton. Mindeközben a gondolkodó csak úgy válthatja meg az időt, ha azt keresi, ami egyszerre van a legközelebb az emberhez és tőle a legtávolabb: saját léte és a Lét maga.” (William Barrett: Irrational Man – A Study in Existential Philosophy, Garden City, New York, Doubleday Anchor Books, 1962, 209.)

Korunk gondolkodói, értelmiségei felvetették ezt a kérdést már évtizedekkel ezelőtt. Mi keresztények, megadtuk számukra a választ? Vagy figyelmen kívül hagytuk ezeket a megválaszolásra váró kérdéseket?

Érdemes beszélgetni hitünkről, kétségeinkről, szerepeinkről. Mennyire valóságos számunkra a Biblia igazsága, Isten létezése, s ez mennyire határozza meg gondolkodásunkat, cselekedeteinket, életcéljainkat. A 2007-ben elhunyt Bergman megbotránkoztató módon teszi fel kérdéseit, s ahelyett, hogy ezen megbotránkoznánk – talán, éppen azért mert néha szembesít minket a valósággal – legyünk készek a válaszra, párbeszédre.

Megjelent: 1135 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 03 április 2017 15:54

Média

Keresés az oldalon

Blog

  • Gyula Tv Áhítatok
    Gyula Tv Áhítatok Szeptember 29 és október 5 között engem kértek fel, hogy tartsam meg a reggeli áhítatokat a Gyula TV-n. Az elmélkedések…
  • Az Úr nem feledkezik el rólunk
    Az Úr nem feledkezik el rólunk Különleges istentiszteletre gyűltek össze a hívek és érdeklődők augusztus 11-én Szokolyán. Ezen a délelöttön volt a gyermektábor záróalkalma, valamint egy…
  • Fent voltunk a hegyen
    Fent voltunk a hegyen Az idei nyarunk sok programmal kezdődött. Egy hét angol, majd két hét gyermektábor után készültünk a gyülekezeti kirándulásra. Idén Erdélybe…

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak