(0 szavazat)

2010-ben dokumentumfilmes Oscart nyert a Japán tengerparti város, Taiji delfinvadászatát bemutató amerikai film, Az öböl. A filmet azok az aktivisták készítették, akik szabadságukat is kockára téve vállalták, hogy titokban leforgatják ezt a megrázó alkotást.

Az egyik honlap öko-krimiként, egy másik thrillerként azonosította a film műfaját. És valóban egy 92 perces izgalmas alkotás született, amely feszültségében az Ocean’s eleven-nel vetekszik. Csak itt most nem színészek, hanem környezetvédő aktivisták törnek be egy drótkerítésekkel és őrökkel körülvett területre, melynek határában hatalmas táblák figyelmeztetnek arra, hogy belépni tilos.

Richard O'Barry, a delfinek szerelmese, aki annak idején elindította a Flipper című televíziós sorozatot maga mellé vette Louie Psihoyos, rendezőt, a National Geographic volt fényképészét, aki mellesleg harminc éve búvárkodik, hogy bizonyítékokat szolgálatassanak annak a bűnténynek a meglétére, amely ebben az öbölben történik minden év szeptemberében, s felhívják a világ figyelmét arra, hogy tegyenek valamit az állatok védelmében. A filmben kiderül, hogy évente 23.000 delfint mészárolnak le kegyetlenül ezen a helyen, olyan módon, hogy hajókkal nagy zajt keltve bekergetik őket a csapdába és ott végeznek velük. A szerencsésebbek a világ delfináriumaiba kerülnek, ahol showműsorokban mutogatják őket, de akiket nem választanak ki, azok húsát eladják. A Japán hivatalok arra hivatkoznak, hogy a delfin és bálnavadászat, illetve húsuk elfogyasztása a kultúrájuk része. Minderről a japán emberek viszont semmit sem tudnak, derül ki a rögtönzött közvéleménykutatásból. A történetben különös fordulata, hogy a delfinek húsa mérgező, nagyon magas százalékban tartalmaz higanyt. Másrészt a boltokban nem is delfin, hanem bálnahúsként árusítják, becsapva ezzel a vásárlókat. 

Azt is megtudjuk, hogy a kormányok és a hivatalos környezetvédő szervek sem tesznek semmit a kegyetlenség leállításáért, egyetlen megoldás a civil kezdeményezés.

Izgalmas, ahogy a stáb szinte becsempészi az országba a felszereléseket, ahogy akciófilmekbe illő terveket készítenek arra, hogyan rejthetik el az álcázott kamerákat, mirofonokat, miközben a rendőrség emberei minden lépésüket figyelik. Tudják, hogy amit tesznek, arra nincs engedélyük, hogy akár börtönbüntetést is kaphatnak tetteikért, hogy kiutasíthatják őket az országból, de a cél érdekében vállalják a következményeket is. 

Az így rögzített felvételeken az alkotók is meghökkennek. Szívszorító látni ezeknek a csodálatos teremtményeknek a haláltusáját. Azoknak az állatoknak, amelyeknek intelligenciája kimagaslik az állatok közül, melyek barátságosan uszkálnak az emberekkel, s néha életeket is mentenek. 

Mit értek el O’Barry-ék. Azt mondhatnánk szinte semmit. A mészárlás nem állt le, néhány embert eltávolítottak hivatalából, beszüntették a delfinhúsok iskolákba történő szállítását, viszont az egész világ felfigyelt arra mi történik Taijiban. Nem hunyhatjuk be a szemeinket az embertelen állatkínzások előtt. Szükségünk van táplálékra, a Biblia szerint az Isten sem tiltotta meg, hogy húst fogyasszunk, viszont tisztelnünk kell a teremtett világot. Ami Taijiban folyik, vagy a tengereken, a nagyüzemi halászatban, vagy egyes vágóhidakon, az bűn. Bűn az állatokkal szemben, a természettel szemben és egyszersmind Istennel szemben is. 

A film kapcsán még egy momentum maradt meg bennem, az Richard O'Barry pálfordulása. Fiatalkorában, mikor a Flipper c. filmeket forgatták meg volt győződve arról, hogy amit tesz helyes. Jól élt, évente cserélte le luxusautóját, megszerettette a világgal ezeket a tengeri emlősöket. Sorba épültek a delfináriumok, amelyek milliárdos üzletet jelentenek világszerte. Később rájött, amit tett, annak súlyos következményei lettek. A karjai között pusztult el „Flipper”, öngyilkos lett. Depresszióssá vált a bezártságtól, a folyamatos stressztől, majd egyszercsak nem vett többé levegőt. 

A delfinek mosolya csaló – mondja O’Barry a filmben. Ezek az állatok nem érzik jól magukat a betonmedencékben. Folyamatosan nyugtatókon élnek, mivel hallásuk nagyon kifinomult, s nehezen viselik a delfináriumok zajos morajlását. Mikor igazán megismerte és megszerette a delfineket, elhatározta, hogy onnantól kezdve azért él, hogy minél több állat kerüljön vissza természetes környezetébe. Ezt teszi immár harminc éve. Azóta többször került börtönbe, de életének valódi célja lett.

Ajánlom a filmet megnézésre, de csak erős idegzetűeknek. A film után pedig gondolkodjunk el azon, mit tehetünk mi ezeknek az állatoknak az érdekében!

Megjelent: 259 alkalommal

Média

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő események

Események nem találhatóak