(0 szavazat)

Szeretjük a sportokat nemcsak gyakorolni, hanem nézni is. Az emberiség történelmével egyidős a szurkolás. Szeretünk azonosulni egy versenyzővel, egy csapattal, a hősies küzdelem pedig minden korban elismerésre méltónak számított. Valószínű mindannyian tapasztaltuk már, hogy megemelkedik az adrenalin szintünk, mikor kedvenc csapatunk gólt lő, vagy egy magyar versenyző megnyeri az olimpiát. 

Nem véletlen, hogy a Biblia is gyakran használja a sport képeit egy-egy lelki igazság szemléltetésére. Gondoljunk Pál aposztolra, aki jól ismerte az öklözés, a futás, vagy a birkózás szabályait. Valószínű maga is sport rajongó lehetett.

A filmrendezők is hamar felismerték a sportban rejlő lehetőségeket. Fel sem lehet sorolni, hány és hány valós és kitalált történetet vittek filmvászonra ebben a témában. Gondoljunk csak a legismertebbekre, a Rockyra, a Verdákra, a Menekülés a győzelem című háborús drámára, vagy az 56-os melbourne-i olimpián szereplő magyar polósos történetét bemutató Szabadság, szerelemre. Most két olyan filmet szeretnék figyelmetekbe ajánlani, amiket nem régiben néztem meg. 

Sporttal a rasszizmus ellen

Szeretem, mikor sportolók nemesebb értékek mellett kampányolnak, így olyan emberekhez is eljutnak fontos gondolatok, akik nem járnak templomokba, vagy nem ülnek etika órákon. A Bajnokok Ligája egyik fő üzenete például, hogy mondj nemet a rasszizmusra. Világhírű focisták mondják el ezt a komoly, de fontos mondatok: “no to racism!” És valóban a fociban nem számít, hogy ki fehér, ki fekete, ki arab, ki kaukázusi, csak az számít, hogy a pályán hogyan teljesít. Milyen jó lenne, ha az életben is így működne, működhetne ez. Martin Luther King is híres beszédében elmondta, hogy van egy álma, mikor a gyermekei egy olyan világon élhetnek, mikor nem bőrszínűk, hanem jellemük alapján ítélik meg az embereket. 

Ez az üzenet jelenik meg Stephen Hopkins 2016-os filmjében, A legendák idejében (Race). A produkció valós történetet dolgoz fel, így még elgondolkodtatóbb és szívbemarkolóbb a történet.1936-ban Berlinben rendezték meg az olimpiát, a világ minden tájáról sportolók érkeztek a náci Németországba. A legrangosabb sporteseményt a führer, Adolf Hitler nyitotta meg. A pártpropaganda ezzel a rendezvénnyel is a német nép felsőbbrendűségét szerette volna hirdetni. Voltak, akik úgy fejezték ki tiltakozásukat, hogy el sem mentek Berlinbe, mások éppen részvételükkel demonstráltak. Versenyeztek zsidó származású sportolók, de színes bőrűek is, akik a nácik szemében alsóbbrendűnek számítottak. Ilyen ember volt Jesse Owens, amerikai atléta is, aki az olimpián négy aranyérmet szerzett és négy világrekordot állított fel.

Ő is gondolkodott azon, hogy elmenjen-e Berline. Voltak olyanok, akik megpróbálták lebeszélni a versenyzősről. Családja, fajvédő mozgalmak mind féltették őt, de ő hitt abban, hogy éppen azzal tudja kifejezni ellenérzését Hitlerrel és a fasiszta ideológiával szemben, ha megmutatja, hogy egy színes bőrű képes legyőzni a világot. Ezt meg is tette. 

A filmben maga a diktátor is megjelenik, aki igyekszik elkerülni, hogy gratulálnia kelljen Owensnek, de a negyedik győzelem után ez már lehetetlenség volt. 

A naci vezetés szerette volna elérni, hogy ne közvetítsék Owens versenyét, mert nagyon kínosnak érezték az amerikai sportoló eredményeit, de Leni Riefenstahl, megszegve a felsőbb utasításokat elindította a kamerákat.

Jesse Owens erkölcsi győzelmet aratott a faji előítéletek, a hamis ideológiákkal szemben. Ő az elnyomott kisebbséget képviselte a dogmatikus, gyűlölködő világnézetek ellenében.

A film számomra legfájdalmasabb jelenete az volt, mikor a négyszeres bajnok hazatért hazájába, otthon is ugyanazokkal az előítéletekkel találkozik, mint Németországban. Nem engedik be a főbejáraton a neki szervezett ünnepi vacsorára. 

Sajnos a világ nem változott azóta sem, ma is egyre erősödik a rasszizmus, az idegengyűlölet a világban. Szükség van Jesse Owensekre, akik ledöntik az elválasztó falakat!

A film egy másik értéke, ahogyan bemutatja Jesse udvarlását, majd házasságát. Felesége igazi társ Jesse mellett, aki támasza mindvégig férjének.

Üzenet: 10/10 Látvány: 8/10

A vivó

Ritkán néz az ember finn vagy észt filmet, de a A vívó című alkotást nyugodt szívvel ajánlom megtekintésre minden filmszeretőnek. Ahogyan A legendák ideje is egy sötét korban játszódik, úgy A vívó is. Jesse Owens a náci Németországgal veszi fel a küzdelmet, Endel (Märt Avandi) pedig a sztálinista Szovjetúnióval. 

Egyetlen táskával érkezik egy észt kisvárosba, Haapsaluba, ahol tanári állást vállal. Múltja ismeretlen, tanár kolllégái bizalmatlanok vele szemben. Egy olyan korban, ahol embereket minden különösebb indok nélkül börtönbe lehet zárni, vagy deportálni lehet, ott senki sem bízhat senkiben, egyik ember beárulja a másikat, a diktatúra szétrombolja a közösségeket, az emberi kapcsolatokat. Ezt a folyamatot tökéletesen mutatja be ez a film.

Endel vívószakkört indít az iskolába, amelynek nagy sikere lesz a gyermekek körében. Természetesen ez sem mindenkinek tetszik. A vívás urisportnak számít, ami gyanakvást ébreszt az iskolaigazgatóban (Hendrik Toompere Sr.). De nem sikerül megakadályoznia, hogy Endel felszerelést szerezzen, és edzéseket tartson. 

Egy napon lehetőséget kap a kis észt csapat, hogy Leningrádba utazzon egy versenyre. Endelnek döntenie kell elutazik, kockáztatva azt, hogy a nagyvárosban felismerhetik, vagy inkább bújkál tovább. Végül úgy dönt nem hagyja cserben a gyermekeket. Meglepő módon a kis észt csapat nagyon jól teljesít a tornán. Neves klubokat győznek le, amely felkelti az érdeklődést az emberekben Endel iránt. A titkosrendőrság kideríti, hogy Endel a rendszer ellensége, elkapják majd munkatáborba viszik. Sztálin halála után szabadulhat Endel, majd visszatér a kis észt városkába. Endel Nelis megélte a Szovjetúnió felbomlását, Észország függetlenségét.

Ebben a filmben is van a főhősnek egy hűséges társa, felesége, Márta. 

Szép film, hangulatos zenei betétekkel. 

Üzenet: 9/10 Látvány: 7/10

MIndkét film arról szól, hogy a történelem, a politika zsákutcái nem tudják megsemmisíteni az igazi emberi értékeket. Gyakran átlagos, mindennapi emberek, vagy éppen sportolók ütnek rést a gyűlölet falán.

Megjelent: 103 alkalommal

Média

Tovább a kategóriában: « A repülő osztály

Blog

  • Bemerítés Vácon
    Bemerítés Vácon Március 26-án ismét megmozdult a víz Vácon, a baptista imaházban. Két fiatal tett bizonyságot megtéréséről a szépszámú gyülekezet előtt.
  • Lelkipásztor beiktatás Szokolyán
    Lelkipásztor beiktatás Szokolyán Az elmúlt év júniusában búcsúztatta el a Szokolyai Baptista Gyülekezet valamint a Vác-Püspökszilágyi körzet lelkipásztorát és ifjúsági pásztorát, Floch Gábort.…

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

26jún.
2017. 06. 26. - 2017. 06. 30.
Mosolyhét
4aug.
2017. 08. 04. - 2017. 08. 06.
MABAVIT
7aug.
2017. 08. 07. - 2017. 08. 11.
Gyermekhét Szokolyán