(0 szavazat)

Utolsó interjú Füredi Kamilla misszionáriussal

Életének 65. évében elhunyt Füredi Kamilla misszionárius, aki hosszú évtizedekig szolgált az afrikai Sierra Leonéban. Alig egy hónappal halála előtt a Baptista Rádió Mozaik című műsorának vendége volt, ahol Merényi Zoltán műsorvezető kérdezte betegségéről, szolgálatáról, terveiről.

Akkor még optimistán tekintett a jövő felé, és tervei között volt, hogy visszatér Afrikába szeretett barátai, gyülekezete és kecskéi közé. Az Úrnak más terve volt Füredi testvérnővel, hazahívta a mennyei hazába. A rádióban elhangzott utolsó interjú rövidített változatát olvashatjuk.

- Először is szeretném megkérdezni, hogy vagy? Javul-e az egészségi állapotod?

- Hála a Mindenhatónak, sokkal jobban vagyok, mint amikor hazajöttem Afrikából, mert akkor életveszélyben voltam. Kiderült, hogy leukémiában szenvedek már évek óta, csak eddig nem derült ki. Azóta több kemoterápiás kezelést kaptam. Jobban vagyok, de sajnos nem annyira jól, hogy vissza tudnék menni Sierra Leone-ba.

- Hogyan kaptál elhívást a missziós szolgálatra?

- Kilenc éves voltam, mikor megtértem. Jártam a kispesti gyülekezetbe, ahol volt egy idős néni, akinek voltak kis füzetecskéi misszionáriusokról. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogy én is misszionárius szeretnék lenni. Tizenöt éves koromban, szüleim halála után bemerítkeztem. Nagyon jó közösség volt akkoriban Kispesten, sokat tanulthattam, hogyan kell megosztanunk a bizonyságtételünket másokkal. Az érettségi után teológiát szerettem volna tanulni, de a lelkipásztorom tanácsára inkább szakmát tanultam. Néhány évtizednek el kellett telni, míg végül eljutottam a misszióba.

- Véleményed szerint az elhívás mellett milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valakiből misszionárius legyen?

- Mindenképpen szükséges az elhívás. Az én életemben is Isten többször megerősített abban, hogy nekem misszionáriusnak kell lennem. Mikor például elbizonytalanodtam, kaptam egy álmot, melyben angyalokat láttam, akik bátorítottak arra, hogy tegyem meg a szükséges lépést. Ezek mellett viszont nagyon fontos, hogy a misszionárius felmérje a szolgálat árát. Nem könnyű a missziói munka, sok nehézséggel, veszéllyel, szenvedéssel jár együtt. Ezt én is átgondoltam, és többször kimondtam, hogy ezzel együtt vállalom. Az első elbizonytalanodásom akkor volt, mikor Afrika földjére léptem. Mikor Szenegálban át kellett szállnom a Freetown-ba tartó gépre, egy hosszú aszfaltos úton kellett átgyalogolnom 55 fokos hőségben. Akkor megkérdeztem az Urat, te tényleg ide küldesz? Aztán elgondoltam, hogy az afrikaiak sem sétálnak délután három órakor a tűző napon. Később időről-időre újból döntést kellett hoznom, hogy folytatni akarom-e. Elmondtam többször az Úrnak, amit meg tudok csinálni azt megcsinálom, amit vállalni tudok azt vállalom, ha nem megy, akkor Te továbbviszed majd. Az én erőm, a képességeim végesek, de hát a misszió az nem is az én ügyem, hanem az Úré. Nekem csak kiváltság, hogy benne lehetek.

- Miért pont Sierra Leone-ba mentél?

- Nem volt más lehetőségem. A nyolcvanas években még nem volt egyszerű. Sierra Leone-t baráti országnak tartották, és angol nyelven kellett szolgálni.

- A 90-es években polgárháború sújtotta Sierra Leone-t, hogyan élted ezt meg?

- 1987-ben kezdtem a szolgálatomat, akkor még békés volt az ország, de néhány évvel később háború tört ki. Az utcákon katonák, fegyveresek voltak, az állami vezetőket kivégeztek. Az idő előrehaladtával egyre véresebb volt a polgárháború. Szinte nem akartuk elhinni, hogy embereket csonkítottak, másokat élve eltemetik, a katonai autókat levágott kezekkel díszítik. 1995-ben olyan méreteket öltött a háború, hogy néhány misszionárius kivételével hazaküldtek bennünket.

- A közelmúltban ebola járvány sújtotta az országot. Mit tapasztaltál ebből?

- Ebolásokkal nem találkoztam, de hozzátartozókkal igen. A gyülekezetünkből is megbetegedtek néhányan, akiket próbáltunk támogatni. A Baptista Szeretetszolgálat is sokat segített. Egészen a kis falukig sikerült adományt vinni. - Miből állt a szolgálatod Afrikában? - Először egy kis kórházban dolgoztam. Malária elleni gyógyszereket adtunk a betegeknek. Mellette egy kis gyülekezetben a gyermekekkel foglalkoztam. A kórház verandáján beszélgettem, játszottam a a gyerekekkel minden nap. A második évben kerültem a fővárosba, ahol a női köröket látogattam és lelkigondoztam. A második missziós utamon megbíztak egy bibliaiskola vezetésével. Sok lelkipásztor szolgált mindenfajta végzettség nélkül. Őket gyűjtöttük össze és képeztük. A tanfolyamok között pedig látogattam a tanulókat. Gyülekezetben is szolgáltam. Két fővárosi gyülekezet plántálásánál segédkeztem. Az egyik gyülekezet lelkipásztor az a Titus testvér a közelmúltban Magyarországon is járt. Ma már 150 tagú az a közösség.

- Egy kicsit afrikaivá váltál?

- Nem lehet afrikaivá válni. A fehér ember mindig idegen marad az afrikainak. Úgy is neveztek minket, hogy "poto", vagyis kívülálló.

- Vannak-e örömeid a szolgálatban?

- Mindig nagy öröm volt, mikor egy két-három éves turnus után 15-20 hallgató végzett a bibliaiskolánkban. A diplomaosztók mindig nagy ünnepnek számítottak. Felemelő volt az is, mikor az a gyülekezet, amelyikről beszéltem imaházat épített. Aztán egy általános iskolát is alapítottunk, ahol hívő oktatást tartottunk. Sok muszlim háttérből érkező gyerek lett keresztény ebben az iskolában. Az iskola mellett gyülekezet is alakult. Nem mindent én csináltam, de részese lehettem.

- Szeretnél-e visszamenni Sierra Leone-ba?

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire beteg vagyok. Éreztem a nyirokcsomó daganatot. Egyik orvos azt gondolta, hogy egy olyan betegségem van, amit egy légy terjeszt, biopsziára küldtek, és ott derült ki a leukémiám. Onnan egyenesen a repülőtérre küldtek, hogy Magyarországon kapjak kezelést. Én úgy mentem el a házamból, hogy csak néhány pulóvert vittem magammal. Mindenem ottmaradt. Nem búcsúztam el a kisállataimtól sem, a kutyáimtól, macskáimtól, kecskéimtől. Nagyon örülnék, ha nem egyedül kellene visszatérnem, hanem lenne egy utódom, aki átveszi tőlem a szolgálatot, aki kész vállalni a kihívásokat, veszélyeket, a gyakori költözést.

Megjelent: 208 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. április 01., szombat 07:21
Tovább a kategóriában: « Csodára várva Mindent vagy semmit »

Blog

  • Sikeres gyermekhét Szokolyán
    Sikeres gyermekhét Szokolyán Idei gyermekhetünket augusztus 7-13 között szerveztük imházunkban és közösségi házunkban. Körülbelül negyven gyermek vett részt a programokon.
  • Bemerítés Vácon
    Bemerítés Vácon Idén második alkalommal mozdult meg a víz a Váci Baptista Gyülekezet bemerítő medencéjében. Július 9-én délután két férfi tett bizonyságot…

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

20aug.
2017. 08. 20. 10:00 - 11:30
Istentisztelet
27aug.
2017. 08. 27. 10:00 - 11:30
Istentisztelet