(0 szavazat)

Önzetlenség és sáfárság az anyagiakkal

Valószínű, hogy témánk kapcsán sok újat nem tudok mondani, hiszen már a vasárnapi iskolától fogva megtanultuk, hogy sáfárok vagyunk, mindenünket az Úrtól kaptunk, amelyekkel el fogunk számolni az utolsó napon. Az elmélettel talán nincs is olyan nagy probléma, inkább a gyakorlattal.

Gyakran kibúvókat keresünk, hogy miért ne adjunk. Megmagyarázzuk, hogy az Újszövetség már nem ír elő törvényt a tizeddel kapcsolatban, és csak feleslegünkből dobunk filléreket a misszióra, a szegényeknek. Közben saját javainkat gyarapítjuk, házakat építünk, új autót vásárolunk. 

A Bibliában (1Sám 25) olvasunk egy emberről, akit Nábálnak – vagyis ostobának – hívtak. Ez az ember igen jómódú volt, Káleb nemzettségéből származott, gazdasága volt Kármelban, mai szóhasználattal élve sikeres vállalkozó volt. Nem azért nevezi a Szentírás ostobának ezt az embert, mert gazdag volt, hanem azért mert azt gondolta, amije van az az övé. Mikor egy napon a Saul által üldözött Dávid Nábál segítségét kéri, durván visszautastíja őt, mondván: „Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?” Majd hozzáteszi: „Manapság sok olyan szolga van, aki elszökött az urától.” Vagyis nem szórom el a pénzemet mindenféle jött-ment emberre. A fejezet 11. verse elárulja Nábál gondolkodását, mikor javairól így beszél: „kenyerem”, „vizem”, „marháim”, vagyis elfelejtette azt, amit minden izraelitának tudnia kellett, hogy az egész föld az Úr tulajdona. Ostoba viselkedésének súlyos következménye lett, megverte őt az Úr és tíz nap múlva meghalt. A történet íróniája, hogy felesége, a szép és okos Abigail, pedig Dávid felesége lett.

Pozitív példákat is találunk a Szentírásban. A jeruzsálemi gyülekezetről írja a Biblia, hogy a megtért hívők mindenüket eladták és javaik árát letették az apostolok lába elé. Nem volt közöttük szűkölködő, mindenük közös volt. Kiemeli az Apostolok cselekedetei Barnabás nevét, aki ugyancsak eladta földjét. Később ezt az embert nagy dolgokra használta az Úr.

Két példát néztünk meg, amelyből láthatjuk, hogy Isten értékrendje homlokegyenest különbözik a világ értékrendjétől. Ma a környezetünk azt sugallja: gyűjts magadnak. Isten azonban ezt üzeni számunkra: „ne légy keményszívű és szűkmarkú szegény testvéreddel szemben” (5Móz 15,7); „mindenkinek, aki kér tőled, adj, és attól, aki elveszi a tiedet, ne követeld vissza.” (Lk 6,30) És még sorolhatnánk tovább az igeverseket. Támogasd Isten ügyét erődön felül, mert „éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden szerzeményedet”! (5Móz 15,10) 

Milyen jó lenne, ha mernénk az Istenre bízni a mi megélhetésünket, pénzügyeinket is, és nem aggodalmaskodnánk folyton. Nem kell ügyeskednünk, nem kell adót csalnunk, hogy meglegyen a „mindennapi kenyerünk”, mert van Atyánk a mennyben, aki tudja mire van szükségünk. De csak azok tapasztalják meg Isten gondoskodását, akik Őbenne bíznak. Ne legyünk ostobák, mint Nábál, vagy mint a példázatban szereplő bolond gazdag (Lk 12,15-21), akik nem „Isten szerint”, akartak meggazdagodni. 

Még egy utolsó igeverset szeretnék a testvérek figyelmébe helyezni. A Péld 19,17 írja, hogy

„Aki könyörül a nincstelenen, az ÚRnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”

Ha készek vagyunk az anyagiakkal sáfárkodni, Isten többszörösen adja azt vissza számunkra. Hudson Taylor írta életrajzában, hogy mikor fiatal volt utolsó ezüstpénzét adta oda egy szegény családnak. Nagy harcába került, de épp a Péld 19,17-et juttatta eszébe Isten. Másnap éhesen ébredt fel, de a postás hozott neki egy csomagot ismeretlen küldővel. A csomagban volt egy bőrkesztyű, és egy aranypénz (ami tízszer annyit ért, mint az odaadott ezüstpénze). Jó befektetés volt! „Elhelyeztem a pénzt Isten bankjában, és tizenkét órán belül ennyit kamatozott! Ez aztán a nekem való bank!” – írta Taylor az eset után. Próbáljuk ki mi is Isten bankját!

Megjelent: 1150 alkalommal

Kapcsolódó elemek

Keresés az oldalon

Blog

MBE hírei

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak