(0 szavazat)
A képen egy angliai templom, melyet kocsmává alakítottak A képen egy angliai templom, melyet kocsmává alakítottak

“És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.” Ézs 61,4

Romok, pusztává lett városok - ilyennek látta Ézsaiás próféta a szeretett Izraelt a babiloni fogság idején. Nebukadnecár és seregei kifosztották, lerombolták városaikat, a jeuzsálemi templomot is megsemmisítették, a népet pedig fogságba vitték. Reménytelennek tűnő helyzet volt ez, melyben sokan elkeseredtek és nem láttak kiutat, de Isten újat tervezett. A próféták által üzente, hogy nem bűneik ellenére nem feledkezett el róluk, Ő már készíti a szabadulást választottjai számára. Ez a fordulat be is következett Kr.e 535-ben, mikor egy perzsa uralkodó, Círusz elfoglalta Babilont és rendeletet adott ki, hogy a fogságban élő népek hazatérhetnek. Még támogatást is nyújtott a zsidóknak otthonaik újjáépítésére.

Ötszáz évvel ezelőtt az egyház is romokban hevert. Az egykor dicsőséges közösség, mely embereknek üdvösséget, családot, menedéket, bűnbocsánatot adott addigra egy önkényesen uralkodó, képmutató szervezetté változott. Az üdvösségből árucikket csináltak azzal, hogy pénzért árusították a búcsúcédulákat. Az egyházi rangok is megvásárolhatók voltak. Az egyszerű ember számára érthetetlen istentiszteleteket tartottak, a Bibliát pedig gondosan elzárták a kereső lelkek előtt. A papság a pápasággal együtt teljes képmutatásban élt. Orgiák, inkvizíció és lehetne sorolni azokat a bűnöket, melyek Vatikánt és a katolikus egyházat jellemezték. 

Az embereknek régóta elegük volt ebből a rendszerből, de sem erejük, sem lehetőségük nem volt arra, hogy megváltoztassák. De a XVI. század elején Isten közbelépett. Nem lehetett már megállítani a megújulást. Az emberek felébredtek évszázados álmaikból, elkezdtek gondolkodni, vitatkozni, felnyitották szemeiket. És persze voltak ennek a folyamatnak vezetői is: Luther, Kálvin, Zwingli, az anabaptisták és lehetne sorolni a neveket. Ők sem voltak hibátlanok, de bátorságuk megtörte a hazugság rendszerét. 

Az emberek végre kezükbe vehették a Szentírást, sőt saját nyelvükön olvashatták. Felismerhették belőle, hogy egyedül kegyelemből van üdvösség hit által. Hogy Jézus Krisztus vére, áldozata tökéletesen elég ahhoz, hogy megszabaduljanak a bűn átkától. Újra elkezdték keresni és imádni az Istent.

Fél évezred telt el, a reformáció hithőseinek bátorsága mára elhalványult. Az egyház, mely mostanra már több ezer részre szakadt újból romokban hever. Természetesen vannak kivételek, de az emberek számára hiteltelenné és érdektelenné vált az a gyakorlat, mely jellemzi a kereszténységet.

Erkölcsi botrányok, a hatalommal való kiegyezés, a múlt eltusolása, szociális érzéketlenség: ezeket gondolja a mai ember Krisztus követőiről. A templomok egyre üresednek, ahol egyre érthetetlenebb, a világtól, az élettől elszakadt üzenetek hangzanak el. A prédikáció néhány vallásos közhelyben merül ki, de nem is várnak már ennél többet a még kitartó, fásult egyháztagok. Természetesen ez általánosítás, léteznek élettel, lendülettel, küldetéssel és szeretettel teli közösségek, de kevesen.

A világ új vallása a fogyasztás lett, templomai a bevásárlóközpontok, melyek mindig örömet, vígaszt, reménységet adnak az oda betérők számára. Nehéz felvenni a versenyt ezzel az aranyborjúval, úgyhogy inkább sokan beviszik a templomaikba, és megkeresztelik azt. A bővölködés evangéliumának hívei hirdetik, hogy megéri Jézust követni, mert akkor megáld minket az Isten és hódolhatunk kedvenc bálványunk előtt. 

Új reformációra van szükség. Vissza a Szentíráshoz, vissza Istenhez! Új megtérés, valódi megtérés, a gondolkodásmódunk teljes megváltoztatása. Hogy a romok újra felépüljenek, és a városokba visszaköltözzön az élet!

Megjelent: 337 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. október 31., kedd 14:18
Tovább a kategóriában: « A születés csodája

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő események

Események nem találhatóak