(0 szavazat)

Van egy régi ifjúsági ének melynek egyik sora úgy hangzik, hogy „Nincs oly sötét, nagy vihar, mit le nem csendesít.” Elméletben talán tudjuk is ezt az igazságot, de amikor nehéz helyzetbe kerülünk, akkor könnyen utat engedünk a kétségbeesésnek, a félelemnek.

Így voltak ezzel a tanítványok is. Sok tanítást hallottak és csodát láttak már Mesterüktől, de amikor életveszélyes helyzetbe kerültek az érzelmeik legyőzték a hitüket, és hangosan kiáltoztak.

Milyen érdekes, hogy miközben a tanítványok, akik közül többen gyakorlott hajósok voltak, elveszítették nyugalmukat, addig Jézus békésen aludt a hajó hátsó részében. Nem zavarták őt a hullámok, mivel hite erős volt.

A tanítványok kezdetben talán maguk próbálták megoldani ezt a vészhelyzetet. Minden erejüket összeszedve próbáltak partot érni, merni a hajóba beömlő vizet, de sikertelenül. Utoljára kiáltanak Jézushoz. Neki egytelen szavára pedig lecsendesedik a tenger. Megszűnik az veszély.

Nem hasonlóan teszünk mi is? Mikor bajba kerülünk, mikor a hullámok elborítanak bennünket, kétségbeesünk, aztán próbáljuk magunk megoldani a helyzetet, s ha már semmi sem segít, akkor megyünk Jézushoz? Nem lenne jobb már az elején megszólítani Őt, elmondani Neki nehézségünket, harcainkat? Higgyünk abban, hogy Neki hatalma van minden vihar felett, és hogy gondja is van ránk!

“Egy hajó sem járja az élet óceánját úgy, hogy ne találkozna viharral.” (Spurgeon)

Megjelent: 753 alkalommal

Keresés az oldalon

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2020. január 26-án délelőtt csordultig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül…
  • Gyula Tv áhítatok 2020. január
    Gyula Tv áhítatok 2020. január 2020. január 19 és 25 között én tartom a napi áhítatokat a Gyula TV-n. A héten a Tékozló fiú (Lk…
  • Gyula Tv Áhítatok
    Gyula Tv Áhítatok Szeptember 29 és október 5 között engem kértek fel, hogy tartsam meg a reggeli áhítatokat a Gyula TV-n. Az elmélkedések…

MBE hírei

2020. augusztus 09.

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak