(0 szavazat)

"Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket!" Zsolt 60,3

Érdekes a 60. zsoltár felirata, ugyanis ezt az imádságot Dávid egyik győztes időszakára helyezi, mikor látszólag minden rendben volt életében, szolgálatában, jól mentek a dolgai. 13 év Saultól való menekülés után királlyá választották, győztes háborúkat vívott a filiszteusokkal, ammóniaiakkal, amálekitákkal, arámiakkal. Betsabéval még nem vétkezett, a magánélete is rendben volt. De még ebben az időszakban is szükség volt megújulásra, helyreállásra.

Lehet, úgy látjuk a mi életünkben is minden jól megy: munkánkon ott érezzük az Úr áldását, családunkban is békesség van, gyülekezeteinkben sincsenek nagyobb problémák, de milyennek lát bennünket az Úr? Nem lehet, hogy a sikereinket látva azt gondoljuk, hogy a helyünkön vagyunk, nincs szükségünk ébredésre, megújulásra, reformációra?

A zsoltár abban is eligazít bennünket, hogy a változás egyedül Istentől ered. Emberi erőlködéssel megszabadulhatunk egy-egy bűntől, helyrehozhatunk egy megromlott kapcsolatot, próbálkozhatunk azzal, hogy megszervezzünk közösségeink életét, de a valódi, szellemi megújulás csak imaközösségből születik. Id. Kovács Géza testvér tett bizonyságot többször arról, hogy szolgálatának nagy áldásai mindig imaközösséggel indultak. Szánjuk tehát mi is oda magunkat, hogy könyörögjünk személyes életünk, közösségeink, nemzetünk ébredéséért!

Meg vagyok róla győződve, hogy az áldott Isten az ébredés elindítását és továbbvitelét a legtöbb, ha nem MINDEN helyen az IMÁDSÁG által végzi. Eredetét és fejlődését minden egyes lakóhelyen az imádsághoz, különösen az új megtértek, új életútra indulók imáihoz vezethetjük vissza. A bűntudat hatása alatt levők szívéből fölfakadó töredező mondatok és az új hívők egyszerű, gyermeki imádságai a leghatalmasabban beszélnek minden jelenlevőhöz. Legyenek bár megtértek vagy megtéretlenek, nem állhatnak ellen a könnyezés kényszerének; az előbbiek örömkönnyeket, az utóbbiak a veszélyérzet miatti könnyeket hullatnak. (egy lelkipásztor a Walesi ébredések idején)

Megjelent: 867 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 31 október 2019 07:56

Keresés az oldalon

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2020. január 26-án délelőtt csordultig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül…
  • Gyula Tv áhítatok 2020. január
    Gyula Tv áhítatok 2020. január 2020. január 19 és 25 között én tartom a napi áhítatokat a Gyula TV-n. A héten a Tékozló fiú (Lk…
  • Gyula Tv Áhítatok
    Gyula Tv Áhítatok Szeptember 29 és október 5 között engem kértek fel, hogy tartsam meg a reggeli áhítatokat a Gyula TV-n. Az elmélkedések…

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak