Hitélet

Hitélet (24)

Önzetlenség és sáfárság az anyagiakkal

Valószínű, hogy témánk kapcsán sok újat nem tudok mondani, hiszen már a vasárnapi iskolától fogva megtanultuk, hogy sáfárok vagyunk, mindenünket az Úrtól kaptunk, amelyekkel el fogunk számolni az utolsó napon. Az elmélettel talán nincs is olyan nagy probléma, inkább a gyakorlattal.

A kaland teológiája

Miközben a Két torony című filmről írtam. Egy csomó gondolat kavargott a fejemben. Annyi érdekes témát vetett fel bennem a film, hogy választani sem tudtam közülük: szellemi harc, kiválasztás, állahatatosság, ördögűzés és még sorolhatnám tovább azokat a területeket, amiket megvizsgálhatnánk a Biblia alapján. 

Kinek van igaza?

Korunk keresztényeinek – meggyőződésem szerint – egyik legnagyobb kihívása, hogy megoldást, utat találjanak a sokféle nézet, látás, hagyomány között. Közösségünkben is sok feszültség forrása az a folyamat, hogy az eddigi egységes gyakorlatunk sokfélévé változott.

Rabok legyünk vagy szabadok?

Mikor a témáról gondolkodni kezdtem, eszembe jutott Alain Parker nagysikerű filmjének, a Madárkának egyik képe. A főhős, egy háborús trauma következtében madárnak képzeli magát és egy pszichiátriára kerül. Az egyik jelenetben Madárka furcsa galambpózban ül a földön és néz kifelé a berácsozott ablakon. Számomra a kép szimbólikus, kifejezi a szabadság utáni vágyakozást, s azt az állapotot, melyben korunk embere találta magát, miután elveszítette helyét a világban.

Keresés az oldalon

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2018. június 17-én délután teljesen megtelt a váci baptista imaház, ahol bemerítést tartott a helyi gyülekezet. Hét megtért keresztény tett…
  • Elég legyen! Legyen elég!
    Elég legyen! Legyen elég! Február 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Baptista Gyülekezet 25+ konferenciáját. Az idei találkozó témája a megelégedés volt.…

MBE hírei

2019. május 27.

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak