(0 szavazat)

Itt a nyár, a táborozások ideje. Sok gyermek és ifjúsági program közül lehet választani. Egy ilyen táborban vettem részt a nyár elején, ahol gyermekeket taníthattam. Az első alkalmon feltűnt a gyermekek közönye, várták a beszélgetés befejezését, hogy focizni, vagy játszani mehessenek.

Próbáltam megérteni őket, és áttöni azokat a falakat, amelyek köztük és Isten Igéje között emelkedtek. Ahogy belekezdtünk a beszélgetésben, hamar rájöttem, hogy mi a legnagyobb problémájuk. A hívő életet úgy képzelték el, mint ami sok szenvedéssel, lemondással jár együtt. Szüntelenül olvasni kell a Bibliát, imádkozni, imaházba járni, viselkedni, nem szabad csúnyán beszélni, bizonyos számítógépes játékokat játszani… Istenképük inkább hasonlított egy szigorú, érzéketlen bíróhoz, mint egy szerető atyához. Elkezdtem hát nekik arról beszélni, miért is éri meg nekünk kereszténynek lenni. Magam számára is fontos volt ezeket a tényeket újra átgondolni.

Mindenekelőtt szeretném leírni az egyik legfontosabb bibliai igazságot, hogy Isten jóságos és szerető. Ő azért teremtette a világot és benne minket, hogy szeretetét kiárassza ránk. 

Elkezdtük tanulmányozni a Szentírás leghosszabb zsoltárát, a 119.-et. Tele van ez a 176 vers csadálatos ígéretekkel, áldásokkal, melyek az Ige olvasásából, tanulmányozásából, a törvény megtartásából, az Istennel való közösségből fakadnak.

Úgy kezdődik a zsoltár, „boldogok”. Isten tehát nem szenvedésre, hanem boldogságra alkotott bennünket. Amikor ítél, azt is csak azért teszi, hogy megtanítson bennünket az igazi életre, elvezessen a valódi boldogsághoz. Sokan keresik a boldog élet titkát, de olyan egyszerű azt megtalálni: „Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek.” Zsolt 119,1. Csak el kell hinnünk, ki kell próbálnunk, és működni fog.

A következő áldás az, hogy aki Isten útján jár, az nem vall szégyent (6. vers). Mai szóval élve, nem lesz lúzer, vesztes. Élete kivirul, betölti rendeltetését. 

Aztán az életünk megtisztul (9. vers). Nem kell szégyenkeznünk környezetünk, gyermekeink, de legfőképpen Isten előtt azért, ahogyan élünk, viselkedünk. Ötven éves korunkra nem megy tönkre egészségünk, családunk, kapcsolataink, munkánk, fiatal korban hozott rossz döntéseink miatt. Időnk és erőnk nem a hibavaló dolgokra megy el, értékrendünk helreáll (37. vers).

Isten Igéje megelenít bennünket (25. vers). Valódi élet költözik belénk, nem leszünk megfásultak, életuntak, kiégettek. Az az élet, amit csakis Isten adhat számunkra több mint biológiai létezés. Benne valódi öröm, békesség van, és a leglényegesebb, a halállal sem lesz vége.

Vannak az életben, még a hívők életében is krízisek: csalódások, veszteségek, elutasítottság, gyász. Ilyenkor gyengének érezzük magunkat, talán még össze is törünk. A hit nélkül élő ember csak önmagában, vagy a másik emberben bízhat, de legtöbben nem képesek felállni egy nagy pofon után. A hívő ember viszont erőt kap az Úrtól (28, 117. versek), és talpra áll. Mivel maga Isten ad vígasztalást számára (52, 76. versek). 

Olyan sok döntés helyzet adódik az életben. Nem mindegy, hogy milyen pályát választunk, kivel éljük le az életünket, milyen helyen fogunk lakni, ebben is segítségünkre siet az Úr. Vezeti életünket (35. vers), világosságot gyújt útunkon (130. vers), így tágas téren járhatunk, ha az Ő tervét keressük teljes szívünkkel (45. vers). 

A következő áldás, a bölcsesség. Olyan szépen írja a zsoltáros: „Bölcsebbé tesz ellenségeimnél parancsolatod, és enyém marad örökké.” (98. vers) Ez a bölcsesség nem a világ bölcsessége. Iskolában nem tanulható, könyvekből ki nem olvashatók. Ez a bölcsesség fentről származik, magától a Szentlélektől, aki elvezet minket minden igazságra, megtanít bennünket az élet dolgaira, a szellemi világ működésére. Nincs bölcsebb az érett kereszténynél.

Az utolsó áldás, amit a zsoltárból kiemelek, hogy Isten megtartja életünket. Megőríz bennünket az életünk során, karjain hordoz minket, és bevezet mennyei otthonunkba.

Amikor ezeken az áldásokon elmélkedünk, akkor elfoszlik minden kétségünk affelől, hogy megéri-e kereszténynek lenni. Függetlenül attól, hogy milyen gyülekezet, világ vesz körül bennünket. Remélem, megértették ezt az üzenetet a gyermekek a táborban, és remélem, minnél többen megértik ezeket az igazságokat ezen a nyáron.

Megjelent: 544 alkalommal

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2018. június 17-én délután teljesen megtelt a váci baptista imaház, ahol bemerítést tartott a helyi gyülekezet. Hét megtért keresztény tett…
  • Elég legyen! Legyen elég!
    Elég legyen! Legyen elég! Február 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Baptista Gyülekezet 25+ konferenciáját. Az idei találkozó témája a megelégedés volt.…

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

25jún.
2018. 06. 25. - 2018. 07. 01.
Mosolyhét
1júl.
2018. 07. 01. 10:00 - 11:30
Istentisztelet
2júl.
2018. 07. 02. - 2018. 07. 06.
Gyermekhét Szokolyán