Írások

Különböző újságokban, magazinokban, kiadványokban megjelent írásaim gyűjteménye. Hasznos időtöltést az olvasáshoz!

 
 
 

Billy Graham sikerének titka

Sikerről írni egy evangélista élete kapcsán túlságosan világiasnak tűnik, de milyen más szóval lehetne jellemezni Billy Graham szolgalát? Szokták őt „Amerika prédikátorának”, az „elnökök barátjának” nevezni, aki az elmúlt hat évtizedben a világ 185 országban 210 millió ember előtt hirdette a Biblia üzenetét. Ha ehhez hozzávesszük a rádiós és televíziós igehirdetéseket is, akkor körülbelül kétmilliárd ember hallhatta őt.

Futok egyenest a cél felé

2012, az olimpia éve. Július 27. és  augusztus  12-e között az egész világ figyelme Londonra irányul, ahol a világ legjobb sportolói mérik össze erejüket nagyjából háromszáz versenyszámban. Ha Pál apostol ma élne, bizonyára együtt szurkolna a világ sportszeretőivel, hiszen amint leveleiből kiderül ismerte és szerette a versenyeket. Gyakran használta a futás, vagy az ökölvívás képeit egy-egy lelki igazság szemléltetésére.

Tudathasadás

Nem nagyon szoktam filmeket lehúzni, de most nem tudom megtenni, hogy ne ezt tegyem, és meg ne próbáljak mindenkit lebeszélni arról, hogy megnézze az új Twilight mozit, a Hajnalhasadást, ami a sorozat negyedik epizódja. Ha néhány jelzőt kellene találni, azt írnám: gusztustalan, unalmas, véres és egyáltalán nem romantikus.

Hétköznapi bosszúságaim: Könyvek Jézusról

A mai napon benéztem egy könyvesboltba, hogy megnézzem milyen új könyveket adtak ki, miket olvasnak az emberek. Meg is találtam az üzletben a „vallás” címszót, s az alatta sorakozó irodalmat. Az már nem lepett meg, hogy egy polcon árusítják a kereszténység, a buddhizmus, az iszlám tartalmú írásokat, hiszen egy világi rendszerező szerint mindegyik Istenről, a természetfelettiről szól.

Az idő szorításában

Mit tennél, ha egyszercsak egy ismeretlen vonaton ébrednél, ismeretlen utastásakkal, akik úgy viselkednének, mintha ismernének, majd a tükörbe nézve nem ismernéd fel saját arcodat, s végül nyolc percen belül felrobbannál a vonattal együtt?

Kutyahűség: Filmkritika a Hatchiko című filmhez

Mi is tartunk otthon kutyát a háznál, no nem egy akitát, hanem egy beaglet, ezért is szerettem volna megnézni a valós történet alapján készült 2009-es amerikai filmet, a Hatchikot. Mivel moziban már nem játszák Lasse Hallström alkotását, ezért DVD-n jutottam hozzá. Ha még nem láttátok, mindenképp nézzétek meg!

Nem megyek

Mai rohanó világunkban, mikor ezernyi program közül választhatunk, jól meg kell gondolnunk azt, hogy mibe fektetjük bele az időnket. Ott van a munkahely, a közlekedés, a tanulás, a család, a barátok, a szabadidő eltöltésének számtalan módja, s közben Isten is hív arra, hogy neki szolgáljunk, hogy Vele időt töltsünk. Értékrendünk, szívünk állapota határozza meg, hogy mivel töltjük meg életünket, mire mondunk igent és mire nemet. 

Ki a magyarok istene?

Egyre gyakrabban találkozom olyanokkal, akik a magyarság felemelkedését abban látják, ha nemzetünk visszatalál az elfelejtett ősi valláshoz. Működnek egyházak, civil szervezetek, csoportosulások, melyek ezt a célt támogatják, mint az 1999-ben bejegyzett Ősmagyar Egyház, vagy az Árpád Rendjének Jogalapja Tradicionális Egyház, vagy az Ezoterikus Tanok Egyháza, amely más néven Az Öregisten Egyházának is nevezi magát.

Blog

  • Sikeres gyermekhét Szokolyán
    Sikeres gyermekhét Szokolyán Idei gyermekhetünket augusztus 7-13 között szerveztük imházunkban és közösségi házunkban. Körülbelül negyven gyermek vett részt a programokon.
  • Bemerítés Vácon
    Bemerítés Vácon Idén második alkalommal mozdult meg a víz a Váci Baptista Gyülekezet bemerítő medencéjében. Július 9-én délután két férfi tett bizonyságot…

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

20aug.
2017. 08. 20. 10:00 - 11:30
Istentisztelet
27aug.
2017. 08. 27. 10:00 - 11:30
Istentisztelet