Írások

Különböző újságokban, magazinokban, kiadványokban megjelent írásaim gyűjteménye. Hasznos időtöltést az olvasáshoz!

 
 
 

Összefogás a túlélésért

A Kutyahideg c film kritikája

Januári „tavaszban” néztem meg ezt a 2006-ban készült Disney produkciót. Az idei télen még nem láttam havat, a filmben viszont annál több volt belőle, szinte éreztem a hideget a testemben.

Showbiznisz vagy szolgálat

A második esély c. film kritikája

Mikor meghallottam, hogy a háromszoros Grammy-díjas, 13 arany és 5 platina lemezes Michael W. Smith filmet készít, The second chance (A második esély) címmel bevallom először kicsit mosolyogtam. Mondtam magamban, a cipész maradjon a kaptafánál. De azért kiváncsian vártam, hogyan is sikerült „Smici” első drámája. 

Júdás, a félreértett hős?

Az elmúlt hónapokban nagy szenzációként tálalták a nagy közönség elé azt a második században keletkezett gnosztikus iratot, amely a Júdás evangéliumaként vált ismertté. Sokan a Da Vinci-kód után újabb bizonyítékokat láttak a dokumentumban arra a hipotézisre, hogy a kereszténység egy csalás eredménye.

Az afrikai Schindler-listája

Ruanda, Afrika egyik legkisebb és legszegényebb országa. Én sem tudtam igazán, hol helyezkedik el ez a nyolcmillió lakosú ország, amíg meg nem néztem a térképen. 1994-ben száz nap leforgása alatt közel egymillió embert végeztek ki kegyetlen módon ebben az államban, ekkora népírtás nem történt a világon a holocaust óta. A Hotel Ruanda, történelmi dráma ezekre az eseményekre emlékezteti a nézőt.

Az afrikai Schindler-listája

Ruanda, Afrika egyik legkisebb és legszegényebb országa. Én sem tudtam igazán, hol helyezkedik el ez a nyolcmillió lakosú ország, amíg meg nem néztem a térképen. 1994-ben száz nap leforgása alatt közel egymillió embert végeztek ki kegyetlen módon ebben az államban, ekkora népírtás nem történt a világon a holocaust óta. A Hotel Ruanda, történelmi dráma ezekre az eseményekre emlékezteti a nézőt.

Jó az embernek egyedül?

Egyre divatosabb életforma a szingli. Maga a szó olyan fiatalt jelöl, aki a társadalmi szokások alapján megfelelőnek tekintett életkorban (20-35 év között) nem házasodik meg, hanem egyedül, tartós párkapcsolat nélkül él. Húsz éve még a háztartásoknak alig egyötöde volt egyszemélyes, ma már a negyedük.

A szerelem bolonddá tesz? Büszkeség és balítélet filmkritika

„Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség.” – kezdi Jane Austen angol írónő huszonegy éves korában írt regényét a Büszkeség és balítéletet. 1796-97 között, a szentimentalizmus és a romantika határán született világhírű regény igaz és megható történet a szerelemről, a házasságról, az életről.

Csodára várva

Gyermekkori emlékeim között szerepel egy furcsa esemény, amely Sopronban játszódott le. Valamikor a 80-as évek vége felé, a rendszerváltás környékén több tucat zarándok érkezett a Hűség városába, mert egy lelki vezető azt az üzenetet kapta felsőbb szellemi lényektől, hogy a Lőverekben, egy bizonyos helyen és időben jön vissza az Úr Jézus Krisztus.

Keresés az oldalon

Blog

  • Érzelmi hullámvasúton
    Érzelmi hullámvasúton Egy szeptember végi vasárnap emléke Vannak az ember életében napok, amiket nem feled, és amik meghatározóak maradnak. Én is átéltem…
  • Gyülekezeti csendeshétvége Gyula-Városerdőn
    Gyülekezeti csendeshétvége Gyula-Városerdőn A járványhelyzet miatt az idei, Szilvásváradra tervezett táborunkat le kellett mondanunk, de kerestük a lehetőséget arra, ha rövidebb időre is,…
  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2020. január 26-án délelőtt csordultig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül…

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak