Be kell valljam, nem igazán tartoznak kedvenceim közé a zenés filmek. Életszerűtlennek találom, hogy egy-egy jelenetben a szereplők egyszercsak dalra fakadnak. Az életben sem szoktuk párbeszédeinkben énekekkel kifejezni gondolatainkat, érzéseinket. 

Szeretjük a sportokat nemcsak gyakorolni, hanem nézni is. Az emberiség történelmével egyidős a szurkolás. Szeretünk azonosulni egy versenyzővel, egy csapattal, a hősies küzdelem pedig minden korban elismerésre méltónak számított. Valószínű mindannyian tapasztaltuk már, hogy megemelkedik az adrenalin szintünk, mikor kedvenc csapatunk gólt lő, vagy egy magyar versenyző megnyeri az olimpiát. 

„A kor folyam, mely visz vagy elmerít, úszója és nem vezére az egyén.” – mondja Lucifer Az ember tragédiájában. És valóban, a Sátán cinikus módon akarja elhitetni a világgal, még a keresztényekkel is, hogy nincs mit tenni, sodródunk. A Biblia is ismeri ezt a hazugságot és Isten válasza az, hogy nem kötelező úszni az árral, lehet vele szembe is menni.