Írások

Különböző újságokban, magazinokban, kiadványokban megjelent írásaim gyűjteménye. Hasznos időtöltést az olvasáshoz!

 
 
 

Szelídség, a betört vadság

Sokszor nehézségbe ütközünk, ha gyakran használt fogalmainkat próbáljuk definiálni. Igy vagyunk talán a -ben leírt lélek gyümölcsének kilenc erényével. Mindenki tudja mit jelent a szeretet, öröm, békesség…, de ha meg kell magyarázni sokan vagyunk vele úgy, mint Marcus Aurellius az idővel: „Ha tőlem kérdezik, tudom. (mit jelent) Ha meg akarom magyarázni a kérdezőnek, nem tudom.”

Két év múlva itt a világvége?

Eddigi 37 évem alatt többször is riogattak már azzal - konkrét időpontot megjelölve -, hogy vége lesz a világnak. 1999-ben Nostradamus jóslataira hivatkoztak, az ezredfordulón a millennium adta az aktualitást, öt évvel később 2005. május 5-én pedig a dátumban egymás mellé kerülő három ötös okozott pánikot. Most itt az újabb őrület, a maják naptára szerint 2012. december 21-én jön el a vég.

Öreg autó nem vén autó

Filmkritika a Gran Torino c. filmhez

Egy csodálatos pálya méltó befejezése ez a 2008-as Clint Eastwood film, aki azt nyilatkozta, ezek után már nem szinészkedik többé, csak rendez. A négy Oscaros, 79 éves sztár több mint 40 éven keresztül szórakoztatott bennünket, és most feltette a koronát életművére.

Gyógyíthatsz

Jose Silva írt könyvet ebben a témában, melynek alcíme a gyógyítás és az öngyógyítás döbbenetes módja. A szerző azt ígéri, hogy 40 nap alatt elsajátítható módszere, mely működőképes. Ha nem is ilyen gyors sikert, de hasonlókat keresztény vezetők is mondanak követőiknek. A kérdés az, hogy becsapásról, vagy valóságos lehetőségről van-e szó. 

A nő jár a férfi után

A címben jelzett mondat a Bibliából, Jeremiás Könyvéből való. Értelmezni nagyon nehéz ezt a szakaszt a szövegösszefüggés figyelembevételével, mivel a próféta Efraim megújulásáról beszél. A „szófogadatlan leány”, „Izrael szűze” tehát a választott nép egyik törzsét jelenti. Az Úr újat teremt: mostantól fogva Izrael keresi majd az Istent.

Húsvétra készülve

A kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét, amikor Jézus Krisztus halálára és feltámadására emlékezünk. Ez a két esemény ad legitimitást hitünknek, értelmet életünknek. Egy lelkipásztor fogalmazott úgy, hogy a hívők számára minden vasárnap húsvét, ugyanis minden istentiszteleten a feltámadott Krisztust ünnepeljük, ezért nagyon sok templom és imaház falán szerepel a következő igevers: „mi a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,23). 

Egy kaszton kívüli felemelkedése

A Gettó millomos c. film kritikája

Akkor lettem figyelmes Danny Boyle 2008-ban készített Gettó milliomos c. filmjére, mikor nyolc Oscar-díjat ítéltek oda a stábnak. Kiváncsi voltam, vajon csak jó volt a lobby vagy valóban valami maradandót, üzenet értékűt sikerült létrehozniuk az alkotóknak. Engem a film meggyőzött, hiszen olyan kérdéseket feszeget, mint a nyomor, az előítélet, a vallási konfliktusok, a társadalmi mobilitás.

Egy „sikeres” kísérlet

Egy nagyszerű filmet láttam a moziban, ami nagyon megragadott és elgondolkodtatott, a Strasser Todd könyvéből készült Hullám. Sok üzenetet találtam benne, hiszen azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy vajon ma is megtörténhet újból, ami a második világháború előtt Németországban, a fasizmus kialakulása?

Keresés az oldalon

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2020. január 26-án délelőtt csordultig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül…
  • Gyula Tv áhítatok 2020. január
    Gyula Tv áhítatok 2020. január 2020. január 19 és 25 között én tartom a napi áhítatokat a Gyula TV-n. A héten a Tékozló fiú (Lk…
  • Gyula Tv Áhítatok
    Gyula Tv Áhítatok Szeptember 29 és október 5 között engem kértek fel, hogy tartsam meg a reggeli áhítatokat a Gyula TV-n. Az elmélkedések…

MBE hírei

2020. augusztus 04.

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak