(0 szavazat)

Kisebbséghez tartozni mindig is nehézségekkel járt együtt. Könnyebb együtthaladni a sokasággal, - virágvasárnap a tömeggel együtt hozsannázni, majd nagypénteken együttkiáltani: „feszítsd meg!” -, mint vállalni saját meggyőződésünket, elgondolásunkat.

„A kor folyam, mely visz vagy elmerít/ Uszója, s nem vezére az egyén”

– írta Madách Imre Az ember tragédiájában. Csoda, hogy mégis voltak mindig a történelem során, akik mertek az árral szemben úszni, ezzel vállalták a kiközösítést, lemondtak bizonyos előjogaikról, feladták biztonságukat és kockára tették kényelmes életüket. Ilyenek voltak hithőseink, akik nem akartak beleszürkülni az átlagba. Felemelték szavukat az igazságtalanság, a hitetlenség, a hamis, kiüresedett vallási tradíciók ellen. Ezért sokukat megkínozták, „Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, akikre nem volt méltó a világ…” (Zsid.11.36-38). Így volt ez a bibliai időkben és a kereszténység kétezer éve alatt folyamatosan.

Nehéz elválasztó vonalat húzni a szent és az eretnek között. Sok eretnekről derült ki évszázadokkal később, hogy igazi szent volt. Anabaptista elődeink például mertek túllépni a fennálló hivatalos egyházi tradíciókon, nyíltan megvallották hitüket, tanításukat s vállalták a mártíromságot is a felismert bibliai igazságokért. A kérdés ma mit teszünk a másként gondolkodókkal? Félek, az inkvizíciós szemlélet nem halt ki egyházunkból sem. Pedig meggyőződésem új hithősökre van szükség, akik túllendítik közösségünket a közönyösségen, az üres dogmatikai csatározásokon. Mernek új, úttalan utakat keresni, szétfeszítik az emberek által megalkotott korlátokat, s megtalálják a hangot korunk emberéhez. Örülnünk kellene, ha a sok tömegkeresztény között akad egyetlen egy ilyen.

Egy másik gondolatot is szeretnék felvetni a témával kapcsolatban. Jézus Krisztus a hegyi beszédben elmondta, hogy gyermekei a világon mindig is kisebbségben maradnak, mert „szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Mt.7.14)

Úgy tűnik, hogy a XXI. században, a tolerancia korában könnyebb vállalni a más-ságot, mint mondjuk a diktatúra negyven éve alatt. Bizonyos szempontból igaz, de ha igazán figyelünk társadalmunkra, észrevesszük azt a folyamatot, amelyről Ortega y Gassett írt 1929-ben: a „tömegek lázadását”. A spanyol filozófus szerint a kultúránkban, a politikában, a tudományban, a gazdaságban, az élet minden területén lassanként átveszik a hatalmat a tömegek. Az válik értékké, igazzá, amit sokan értéknek, igaznak tartanak. A média olyan műsorokat sugároz, ami eladható a tömegek számára, mintha az igazságnak elegendő kritériuma lenne az, hogy sokan vallják azt. Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy kijelentsük, egyre nehezebb lesz nyiltan megvallani hitünket a mindent leuraló közvéleménnyel szemben. De ha igazán vállalni akarjuk küldetésünket, szembe kell helyezkednünk a „széles út” véleményével, amely egyre népszerűtlenebb lesz a világ számára. A kérdés, vagyunk-e olyan bátrak, hogy megmaradjunk „kisebbségnek”!

Megjelent: 260 alkalommal

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő események

Események nem találhatóak