Kultúra

Kultúra (16)

Írások társadalmi és kulturális jelenségekről, folyamatokról.

A tiszteletes

Április 3-án, a Nyugati Pályaudvar melletti Alexandria Pódiumon mutatták be Ferenczy Andrea legújabb könyvét, A tiszteletest. A könyv egy hosszú interjú, mely Szenczy Sándorral, a Baptista Szeretetszolgálat vezetőjével készült. Az est házigazdája dr. Herjeczky Kornél, a könyvet is megjelentető Harmat Kiadó igazgatója volt. 

Hétköznapi bosszúságaim: Könyvek Jézusról

A mai napon benéztem egy könyvesboltba, hogy megnézzem milyen új könyveket adtak ki, miket olvasnak az emberek. Meg is találtam az üzletben a „vallás” címszót, s az alatta sorakozó irodalmat. Az már nem lepett meg, hogy egy polcon árusítják a kereszténység, a buddhizmus, az iszlám tartalmú írásokat, hiszen egy világi rendszerező szerint mindegyik Istenről, a természetfelettiről szól.

Vallások háborúja - Hitünk kihívásai a vallási pluralizmus korában

Globalizált világunk egyik legnagyobb kihívása a vallások egymás mellett élése. Ez a kihívás hitünk kihívása is ma. Jelenleg több ezer különböző hit létezik földünkön. Ezek egy része helyi vallás, de számtalan hit törekszik egyetemességre, világmisszióra. A világvallások közül a két legnagyobb a kereszténység és az iszlám találkozása jelenti a legtöbb konfliktust. Mindkét vallás hirdeti, hogy övé az egyetlen út, amely az üdvösségre vezet.

A globális falu

Földünk az utóbbi kétszáz évben kezdett „zsugorodni”. Kezdetben a közlekedés felgyorsulása, a tömegközlekedés beindulása tágította ki az emberek életterét, majd az információs eszközök – a távíró, a telefon, a rádió, a televízió, az Internet – elterjedése hozta közelebb egymáshoz a világon élőket. Közben az egészségügy fejlődésével, a városiasodással párhuzamosan mind többen és többen népesítettük be bolygónkat. Az 1800-as évek elején még egymilliárdan sem voltunk, amely szám mára meghaladta a hatmilliárdot.

Extrém jelenség

Miért tölt egy ember 44 napot éhezéssel egy 10 milliós metropolis légterében? Tiltakozik valami ellen? Netán büntetésből zárták oda, mint régen a középkorban volt szokás? Esetleg figyelmünket szeretné felhívni valamilyen fontos dologra, amely mellett nap mint nap elsétálunk?

Magyar amerikai álom

Migráció, urbanizáció, társadalmi mobilitás

Mindenki lehet sikeres. Sőt az élet célja, maga a siker. Kemény munkával, szorgalommal, kellő információval és kapcsolatokkal bárki feltornászhatja magát a társadalmi ranglétrán. Erről szól az amerikai álom, ezt az üzenetet közvetítik hollywood alkotásai is.

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2018. június 17-én délután teljesen megtelt a váci baptista imaház, ahol bemerítést tartott a helyi gyülekezet. Hét megtért keresztény tett…
  • Elég legyen! Legyen elég!
    Elég legyen! Legyen elég! Február 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Baptista Gyülekezet 25+ konferenciáját. Az idei találkozó témája a megelégedés volt.…

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő események

Események nem találhatóak