(0 szavazat)
Gyakran álarcokat hordunk Gyakran álarcokat hordunk

Ezt a kérdést teszi fel a XII. században keletkezett első latinbetűs magyar nyelvű szövegemlékünk, a Halotti beszéd. De tényleg csak por és homou vogymuk? Vagy van személyiségünknek olyan része (lélek, szellem), mely túlmutat e mulandó létezésen? Ez a nagy kérdés, mert ez határozza meg, mennyire vagyunk értékesek.

Nézzük meg először azt a helyzetet, ha világunkat Isten nélkül próbáljuk értelmezni, definiálni. Úgy földünk csupán „egy kis hangyafészek, /Egy perchozta tűnemény/…Csak egy sóhajtás lengése…”. (Vörösmarty: Vanitatum vanitas) Az emberi élet pedig nem több, mint a „szénmolekulák obszcén eltévelyedése (Dürrenmatt). A világegyetem méretéhez mind időben, mind térben eltörpül létezésünk, hiszen bolygónk nem az univerzum középpontja, csupán egy jelentéktelen hely a galaxisok milliárdjai között. Az egyén pedig elveszik a majdnem hétmilliárdos tömegben. Lehet-e bármilyen értelemről, kiteljesedésről beszélni ezen világnézet talaján? Tad Williams, amerikai író így fogalmazott:

„Tesszük, amit tennünk kell, mégis mind ugyanarra a sorsra jutunk. Mindegy, hogy magányosan tengeted a napjaidat a házadban, hatalmas vagyont halmozol fel, hangosan énekelsz, vagy kupaszám vásárolod a sört a cimboráidnak és a rokonaidnak, a végén mindenképpen megtalálod a végzeted - vagy éppen a végzet talál meg téged.”

Végülis „minden hiábavalóság” – ahogyan a Prédikátor könyvének szerzője fogalmaz. (Préd 1,2)

Világi önértékelés

Az ember azonban nem akarja, nem tudja elfogadni ezt a következtetést, ezért új mércét talált fel arra, hogy önértékelését megteremtse. Ez a mérce pedig a másik ember. Ha jobb, szebb, több, gazdagabb, sikeresebb vagyok, mit az átlag, akkor életemet értékesnek látom. Persze ez a megítélés szubjektív, függ a folyamatos megerősítésektől, visszajelzésektől. A legtöbben folyamatosan elégedetlenek vagyunk, mind többre és többre vágyunk. A média megteremti a mintát a sztárok képében, akik sikeresek, akiknek sikerült megvalósítaniuk önmagukat. 

A lányok folyamatosan fogyókúráznak, hogy hasonlítsanak celeb példaképeikre, s ha egy jóízűt esznek, már lelkiismeretfurdalást éreznek. A bulvárlapok, a televízió, a divatos filmek elhitették, hogy attól lesznek értékesek, ha dögösek, vékonyak, szexisek. Társat, munkát, barátokat is csak akkor találnak, ha megfelelő testalkattal rendelkeznek. E hazug értékrend sajnos keresztény körökbe is begyűrűzött. Sajnos sokkal többet foglalkoznak fiataljaink külső kinézetükkel, mint lelki életükkel. Ez a gyakorlati materializmus: az vagy, aminek látszol. Légy egy üresfejű, barbi-baba! 

A fiúk modellje pedig a gazdag, hatalmas autóval száguldozó macsó. Kinek értéke a társadalmi szerepe és pénztárcáján mérhető le. 

Vannak ebben a harcban győztesek, kik önmagukat értékesnek érezhetik, így a világ javaiból is többet szakíthatnak. És ott a vesztesek tömege, kiknek egy része még küzd a feljutásért, mások beletörődve selejt mivoltukba, depresszióba esnek vagy függőségek rabjává válnak. 

"A szépséggel az a baj, hogy olyan, mintha gazdagon születne az ember, és fokozatosan elszegényedne."

– olvastam ezt az igazságot valahol az interneten. De ugyanezt lehet elmondani az erővel, egészséggel. Így a szépségre és sikerre épülő értékrend a követők számára csak rövid ideig nyújt boldogságot, egyenes következménye a folyamatos kisebbrendűségi komplexussal, önértékelési problémákkal küzdő ember. 

Keresztény önértékelés

Most pedig térjünk rá az önértékelés másik lehetséges szemléletére, mikor önmagunkat teremtményként definiáljuk. Ebben az esetben létezésünk túlmutat a fizikai, gyorsan változó és mulandó valóságon. Létezik Isten, Aki örökkévaló, változhatatlan, mindenható, és egyben szerető. Aki szeretetéből teremtett engem, és akinek annyira drága az életem, hogy kész volt értem egyszülött Fiát áldozni a kereszten. Ebben az esetben attól vagyok értékes, hogy Isten engem értékesnek lát. Önértékelésem nem függ a divattól, az emberek véleményétől, hanem az Istentől. 

Isten nem a külsőre kíváncsi, hanem arra, ami a szívben rejtőzik. Mikor Sámuel királyt keres Saul helyett, akkor jelenti ki számára az Úr:

„Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézik, ami a szívben van.” (1Sám 16,7)

Önértékelésünk szempontjából sokkal jelentősebb az, milyennek lát bennünket Isten, mint az, hogy milyennek látnak bennünket az emberek. Törekednünk kell ezért arra, hogy Istennek tetsző életet éljünk. „Ezért arra törekszünk, hogy akár itt lakunk még, akár elköltözünk, kedvesek legyünk neki.” (2Kor 5,9) 

Milyennek lát Isten bennünket? 

Isten kétféle módon tekint az emberre: vagy bűnösként vagy megváltottként. A bűnös ember is értékes, mivel teremtmény, érte is kész volt meghalni Jézus Krisztus a kereszten. Ám bűnös állapota miatt elveszett, és a kárhozat felé halad, így élete végülis értéktelen, folyamatosan tékozolja az Istentől kapott javakat. Szüksége van megtérésre, hogy élete a Sátán kezéből, hatalmából (aki értéktelennek tartja az embert), Isten országába kerüljön.

A megváltott emberre Isten úgy tekint mint gyermekére (1Jn 3,1), mint szeme fényére, akit örökkévaló szeretettel szeret (Jer 31,3). Ha Isten így szeretet, akkor én sem utálhatom, gyűlölhetem önmagam. Bár nem vagyunk tökéletesek, mégis úgy nevez bennünket, mint „választott nemzettség, királyi papság, szent nemzet…” (1Pt 2,9). Az Úr csodálatos „szerelmes levele”, a Biblia, melyben elmondja, mennyire fontosak vagyunk számára, és milyen értékes az életünk. Megtérésre, gondolkodásmód megváltozásra van szükségünk, hogy önértékelésünk ne emberek véleményén, hanem Isten kijelentésén nyugodjék. Természetesen nem baj, ha foglalkozol külsőddel, egészségeddel, de legalább annyit foglalkozz lelked szépségével! 

Szükségszerű ez a változás, mivel ezen a területen is érvényes: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róm 12,2)! Törekedjünk arra, hogy jellemünk, tetteink, cselekedetünk, beszédünk kedves legyen Isten előtt – és ettől lesz igazán értékes az életünk!

Végezetül a Vészbejárat zenekar egyik dalának szövegét idézem, mely jól összefoglalja a cikkben elmondottakat:

„Nem vagyok luk szkájvóker, nem rokonom a denevérember, nincs illúzióm, se lézerkardom. Pisztoly helyett a szavamat tartom. Nem vagyok Petőfi Sándor, a rím néha kín, de az üzenet bátor. Bár nem vagyok én a Bredpitt, életem csendes, és meghitt. Nem vagyok gengszter, csak egy kis ember… Értékes vagyok, nem kell félnem, mert Isten fia meghalt értem. Vele a szívem van tele, a jövőm is fényes. Az ilyen ember bármire képes. Még van kegyelem, de az idő véges, élj hát vele, hogy igazán élhess!”

Megjelent: 660 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. április 04., kedd 07:46

Blog

MBE hírei

Keresés az oldalon

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Következő program

A JavaScript hibás vagy nem fut.

Következő események

22okt.
2017. 10. 22. 10:00 - 11:30
Istentisztelet
25okt.
2017. 10. 25. 18:00 - 19:00
Bibliaóra
27okt.
2017. 10. 27. 18:00 - 21:00
Ifi klub
29okt.
2017. 10. 29. 10:00 - 11:30
Istentisztelet