csütörtök, 27 június 2019 05:55

Angol tábor 2019

Június 17-21 között szerveztük meg a már hagyományosnak mondható angol táborunkat a gyülekezetünkben. Ismét amerikai barátaink: Beth, Bonita és Carol Ann tanítottak a hét során.

A gyermekek délelőtt két csoportban tanulhattak játékosan. Az idei téma a kincs volt. A résztvevők bibliai értékekeről is hallottak a hét során.

Este a felnőttek érkeztek angolt tanulni az imaházba. Itt három csoport volt, kezdő, középhaladó és haladó szinten. A résztvevők a maguk szintjén gyakorolhatták az angol nyelvet.

Jó légkörű, vidám hét volt, mely egy emlékezetes záró esttel végződött. A csoport közös vacsorán vett részt, ahol finom lecsó és egy amerikai desszert, a banana boats készült.

Várjuk az újabb találkozást!

hétfő, 17 június 2019 06:46

Isten atyai szíve

Igehirdetés a Gyulai Baptista Gyülekezetben 2019. június 16-án. Igét hirdet: Merényi Zoltán lelkipásztor. Igehely: Lk 15,11-32

szombat, 15 június 2019 09:59

Út a tengeren

Az egyiptomi fogságból menekülő zsidó nép csapdába került a Vörös tengernél. Egyik oldalról a fáraó seregei közeledtek, a másik oldalról pedig a széles és mély víz állta útjukat. Harapófogóba kerültek, melyből emberileg nem volt kimenekedés. Nagy félelem fogta el őket, érthető módon. Megadhatták volna magukat, de az a biztos halálukat jelentette volna, vagy megpróbálkozhattak volna a harccal, mely ugyancsak hasonló eredményt hozott volna.

szombat, 15 június 2019 09:55

Jézus viharoltó szava

Van egy régi ifjúsági ének melynek egyik sora úgy hangzik, hogy „Nincs oly sötét, nagy vihar, mit le nem csendesít.” Elméletben talán tudjuk is ezt az igazságot, de amikor nehéz helyzetbe kerülünk, akkor könnyen utat engedünk a kétségbeesésnek, a félelemnek.

szombat, 15 június 2019 09:35

Költözés Gyulára

Kétévi szokolyai és váci szolgálat után Isten vezetését látva elfogadtuk a Gyulai Baptista Gyülekezet meghívását, így 2019. május végén visszaköltöztünk a Körösvidékre. 

csütörtök, 13 június 2019 15:52

A gyülekezet születésnapja

Elhangzott: 2019.06.09-án. Du. Igehely: Apostolok cselekedetei 2,37-47 Igét hirdet: Merényi Zoltán lelkipásztor

csütörtök, 13 június 2019 15:45

Pünkösdi igehirdetés

Elhangzott: 2019.06.09-én. Igehely: Apostolok cselekedetei 2,1-21 Igét hirdet: Merényi Zoltán lelkipásztor

vasárnap, 19 május 2019 14:21

A boldogság kiteljesedése

Igehirdetés a Szokolyai Baptista Gyülekezetben 2019. május 19-én. Igét hirdet: Merényi Zoltán, lelkipásztor. Ige: Jel 1,3

Keresés az oldalon

Blog

  • Öröm a mennyben és a földön
    Öröm a mennyben és a földön 2020. január 26-án délelőtt csordultig megtelt a Gyulai Baptista Gyülekezet imaháza, még az előtérben is ültek emberek, akik kivetítőn keresztül…
  • Gyula Tv áhítatok 2020. január
    Gyula Tv áhítatok 2020. január 2020. január 19 és 25 között én tartom a napi áhítatokat a Gyula TV-n. A héten a Tékozló fiú (Lk…
  • Gyula Tv Áhítatok
    Gyula Tv Áhítatok Szeptember 29 és október 5 között engem kértek fel, hogy tartsam meg a reggeli áhítatokat a Gyula TV-n. Az elmélkedések…

MBE hírei

Kapcsolat

Ha üzenetet szeretne küldeni a szerkesztőnek, töltse ki az űrlapot!

Események

Események nem találhatóak